Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. V. kötet (Budapest, 1921)

Perjogi Döntvénytár. Ez a panasz azért alaptalan, mert az indokolására felhívott, íentismerletett 2999/1911. P. sz. kúriai végzés magában véve egyáltalán nem zárja ki azt, hogy az ingatlansági tömegre vonat­kozóan 1908 szept. 22-én megtartott sorrendi tárgyalás és az ezt a sorrendet jogerősen szabályozó kúriai végzés meghozatala közti időben alperesek hatályosan beleegyeztek abba, miszerint felpe­res említett követelése tekintetében az ingósági tömegből is sze­rezhessen kielégítést, még pedig annál kevésbé, mert a fentelő­-idotiak szerint az idézett kúriai végzés az ingósági tömeg ko­rábbi feloszlásának esetére különben sem érintette felperesnek azt a jogát, hogy ebből a tömegből is szerezhessen kielégítést, és mert az alperesi beleegyezésnek akár szavakkal, akár tényekkel eszközölt nyilvánítása után felfolyamodással, vagy egyébként egy­oldalúan történt ellentétes alperesi akaratkijelentés a beleegyezést hatálytalanná különben sem teheti. De nem állhat meg e panasz azon az alapon sem, hogy a fellebbezési bíróság az e részben felhívott és felhozott tények­ből helytelenül következtetett a panasz tárgyává tett joglemon­dásra. A Kúria eltekint itten attól, hogy sem a megtámadott ítélet­ben, sem a vonatkozó tárgyalási jegyzőkönyvekben és mellékleteik­ben nincsen adat arra nézve és azt V. r. alperes a felülvizsgá­lati kérelmében sem állítja, hogy ö, aki felülvizsgálati előadása szerint a részvényeknek az 1908. V. IX. 924. 9. sz. a felvett és a vonatkozó végrehajtási iratokkal együtt e perhez csatolt jegyző­könyv szerint történt árverésén jelen nem volt és ezt az árve­rési jegyzőkönyvet alá nem írta, az idézett végrehajtási iratok szerint neki kézbesített végzések tartalmából vagy egyébként sem szerzett tudomást a részvényeknek a felperes által készpénzlize­tés nélkül történt megvételéről és így — figyelemmel a Vht, 108. $-ára — a részvényeknek 6000 K vételárának a felperesi követelésbe beszámításáról is, vagy hogy ő az ingósági végrehaj­tási eljárás során e vételár megfizetése iránt a felperes ellen jou­lépést tett. De már egymagában abból, hogy az 19()8. márc. 30-án az ingósági tömeg egy részére megtartott sorrendi tárgyaláson a szabályszerűen megidézett V. r. alperes nem tiltakozott az ellen, mikép az ingósági tömegből további 2177 K 12 f is a szóban­forgó felperesi követelés résztörlesztésére fordíttassák és az ez értelemben hozott 1908. V. IX. 924/28. sz. sorrendi végzés el­len a kihirdetéskor felfolyamodást be nem jelentvén, ezzel azt a végzést a Vht. 119. §-a értelmében jogerőre emelkedni engedte , nem nyílván helytelenül vonta le a fellebbezési bíróság azt a következtetést, hogy az alperes beleegyezett abba. mikép az in-

Next

/
Thumbnails
Contents