Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. III. kötet (Budapest, 1918)

Perjogi Döntvénytár. 88 jegyzést tartalmazza ugyan: cceljáró bíró kihirdette a •/. a. ítéle­tet Kmf» és ezt a megjegyzést az eljáró bíró alá is írta. A Pp. 247. §-a szerint azonban a jegyzőkönyv és annak mellékletei a telek előtt felolvasandók, vagy megtekintés végett feltárandók és ennek megtörténtét a jegyzőkönyvbe fel kell venni. Ugyanezen §. 4. bek. szerint a járásbíróság! eljárásban a jegyzőkönyvet a bírón, esetleg a jegyzőkönyvvezetőn és tolmácson kívül a lelek is aláírják, ha pedig a felek a jegyzőkönyv aláírását megtagad­ják, ezt a jegyzőkönyvben meg kell jegyezni. A fent idézett meg­jegyzés a május 26-án felvett tárgyalási jegyzőkönyv lezárása után foglal helyet és az említett kellékek egyikét sem tartalmazza és azt mindössze az eljáró bíró írta alá, a törvény által a jegyző­könyv számára előírt kellékek hiányában a szóbanforgó meg­jegyzés tehát a jegyzőkönyv alkatrészének nem tekinthető, mi­után pedig a tárgyalásra megszabott alakszerűségek megtartása és így az ítélet kihirdetése is az idézett 249. §. szerint csak a tárgyalási jegyzőkönyvvel bizonyítható és ennek hiányát a tör­vény kifejezett rendelkezésénél fogva az ítéletre vezetett kihirde­tési záradék sem pótolhatja és a jelen esetben a tárgyalási jegyzőkönyv a kihirdetést nem bizonyítja: a kifejtettek szerint következőleg az ítélet kézbesítésétől számítva kellő időben be­adott fellebbezés nem késett el. * ¥ = V. ö. Perjogi Dtár I. 416. és II. 1'22. sz. 58. /. A perfüggőséget létesítő jogazonosságról csak ott lehet szó, ahol nemcsak a jogviszony; hanem az érvényesített igény tárgya is azonos; a per­függőség tehát nem forog fenn, ha a két kereset ugyanazon balesetből kifolyólag, más-más idősza­kokban felmerült gyógykezelési költségek megtérí­tése iránt indíttatott. — //. Költségmarasztalás a pergátló kifogást elvető ítéletben. — III. ítéleti ren­delkezés aziránt, hogy a perköltség az ellenfél ügy­védje kezéhez fizetendő. (Kúria 1916 okt. 10. P. VI. 4263. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents