Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. III. kötet (Budapest, 1918)
78 Perjogi Döntvénytár. jogsegélyt az adott esetben nem tagadhatja meg, s erről a határozatáról az érdekelteket és a íelterjesztett iratok visszaküldése mellett mindkét bíróságot értesíti. Indokok: I. A budapesti kir. törvényszék előtt K. B., F. J. ellen, házasságuk felbontása iránt 1914. évben keresetet nyújtott be. Az ennek folytán folyamatba tett eljárás a Ppé. 61. §-ának rendelkezéséhez képest a polgári perrendtartás életbelépése előtt érvényben volt eljárási szabályok szerint folyik. Ebben a perben a budapesti kir. törvényszék megkeresést intézett a budapesti központi kir. járásbírósághoz aziránt, hogy az ott dr. R. K. állal K. B. ellen 1211 K 9 f iránt folyamatba tett pernek iratait az ezekhez csatolt mellékletekkel együtt 10 napi hivatalos használatra küldje meg. A központi kir. járásbíróság a most jelzett per iratait a kir. törvényszékhez áttette, az azokhoz csatolt levelek átküldését azonban megtagadta, kizárólag abból az okból, mert az előtte folyó perben szereplő peres lelek ezeknek a leveleknek áttételét ellenezték. A kir. törvényszék előtt folyó házassági perben alperesként szereplő F. J. a központi kir. járásbírósághoz, majd közvetlenül a kir. ítélőtáblához benyújtott s felfolyamodás, illetve felszólalásnak nevezett beadványaiban a jogsegély ekként való megtagadásának orvoslását kérte, s bár ő a kir. járásbíróság előtt folyó perben peres félként nem szerepelt, az általa beszerezni kért okiratok megküldésére vonatkozó jogsegély megtagadása tárgyában felszólalási jogosultsággal kétségtelenül bír. Ezzel szemben a megkeresett bíróság előtt folyó perben szereplő felek dr. R. K. és K. B. észrevételeknek, felfolyamodásnak, majd felszólalásnak nevezett beadványaikban a jogsegély megtagadásának fenntartása iránt terjesztettek elő kérelmet. II. A kir. ítélőtábla mindenekelőtt megállapítja, hogy dr. R. K. által K. B. ellen 1211 K 9 f iránt a központi kir. járásbíróság előtt folyamatba tett perben a kereset már a Pp. (1911:1. tc.) életbelépése után nyújtatott be. Minthogy pedig a megkeresés teljesítése ebben a perben tagadtatott meg, a Pp. 17. §-ának rendelkezéséhez képest a jogsegély megtagadása felől a budapesti kir. ítélőtábla hivatott határozni, melynek a jogsegélyt megtagadó budapesti központi kir. járásbíróság alá van rendelve. III. A megkeresés alakisága tekintetében K. B. által benyújtott előterjesztést az arra hivatott budapesti kir. törvényszék elutasította. Ugyancsak K. Bélának abbeli álláspontja pedig, hogy az át-