Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. II. kötet (Budapest, 1917)
LXXX Tartalommulató. Lap kezdése szerint, a bírói letétbehelyezés az ügyvédnek csak azt a követelését védi, mely az illető ügyből származik, ellenben más ügyekből származó, még meg nem állapított díjak és költségek fedezésére az nem szolgálhat .'544 Közjegyzői rendtartás. 79. Közjegyzői okirat alapján elrendelt végrehajtással szemben nincs helye perfüggőségi kifogásnak 6l_ 178. III. Az 1874: XXXV. tc. 70. §-ának vagylagos rendelkezéséből, vagyis abból, hogy az eljáró kir. közjegyző a felek azonosságáról nemcsak a tamilt vagy egy másik kir. közjegyző útján, hanem egyéb teljes hitelt érdemlő adatokból is szerezhet meggyőződést, okszerüleg következik, hogy az ügyleti tanúknak, tehát a 82. §.6^ pontja szerint alkalmazandó két végrendeleti tanúnak is, a végrendelkező felet személyesen ismerniük nem szükséges 134 227. Ha közjegyzői okirat alapján a Ppé. életbelépése után kért és elrendelt végrehajtás ellen kifogást adnak be, mely arra is van alapítva, hogy a végrehajtató végrehajtási joga a közjegyzői okirat kiadása után bekövetkezett körülmény folytán megszűnt, azt mint végrehajtás megszüntetése iránti keresetet kell elbírálni 1G5» 302. Az 1880 : LI. tc. 25. §. értelmében a kir. közjegyzőnek, mint bírói kiküldöttnek árverésekért járó munkadíjon felül az 1880 : LI. tc. 11. §-ban megállapított állandó munkadíjak az árverés foganatosításáért nem járnak 211 363. I. Közjegyzői okirat alapján elrendelt végrehajtás elleni kifogás folytán a Pp. életbeléptetése után hozott járásbírósági végzés elleni fellebbezés elbírálása a kir. tábla hatáskörébe tartozik. — II. Ha a közjegyzői okirat szerint a teljesítés hiteles kiadványnak az adós részére való bemutatásától függ, a személyes bemutatást az 1874 : XXXV. tc. 101. §-ában szabályozott eljárás pótolja 249' 504.1. A Ppé. 62. §-a nem alkalmazható, ha a közjegyzői okirat nemcsak illetékességi alávetést, hanem a járásbírósági hatáskör kikötését is tartalmazza ; ily esetben tehát a törvényszéknél nem lehet az okirat alapján végrehajtást kérni 356> Örökösödési eljárás. 12. III. A kiskorú örökös részére a hagyatéki eljárás során kirendelt gondnok csak perenkívüli úton kérheti a hagyatéki bíróságnál díjainak megállapítását és a gondnokolt marasztalását T 394. Az örökösöknek az ezeket kétségtelenül megillető osztályrész jövedelmének az átadás előtti kiadhatása iránti bírói intézkedés tárgyában a harmadbírósághoz felfolyamodásnak helye nincs 26T 395. Az 1894 : XVI. tc. 90. §-a alapján a hagyatéki vagyon biztosítása végett kért és ez alapon is elrendelt zárlat tárgyában hozott másodbírósági végzés nem tartozik a törvény 124. §-ának az 1912 : LIV. tc. 27. §-a intézkedésével nem érintett 5. pontjában felsorolt ama végzések közé, amely végzések ellen a harmadbírósághoz további felfolyamodásnak van helye 267 508. Abban a kérdésben, hogy a hagyaték kinek adassék át, sem az örökhagyó, sem az örökös hitelezője az átadó végzést jogorvoslattal meg nem támadhatja ; felfolyamodása tehát visszautasítandó 360>