Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XXV. kötet (Budapest, 1934)

2 Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. kel szemben — valóságos, a felek között azonban csak látszólagos és bérletnek nem is tekintetik, igazolja panaszosnak a felterjesztett iratok között lévő és 1930. november 21-én a m. kir. pénzügyminisztériumhoz benyújtott 146,107. számú beadványa is, amelyben panaszos «a saját bérbe nem adott szállodája» házadó alapjának a 149,822/1929. sz. p. ü. min. rendeletben foglalt kulcsok szerinti megállapítását kéri, vagyis a részvénytársaságot, amelynek részvényese, elnöke ós igazgatója bérlőnek nem tekinti, mert a «saját szállodája*) a saját házában van. A házadó mérvét illetőleg panaszos kifogásolja azt, hogy a haszonérték megállapításánál a szálloda nyers bevételeiből az üzem fenntartásával járó összes kiadásokat nem vonták le. A bíróság ezt a kifogást is alaptalannak találta, mert a felhívott H. Ö. 8. §-ának 1. bekezdése szerint a házadó alapja a nyers házbérjövedelem és a 9. § 1. bekezdése szerint a haszonértéket a bérbeadott épületekkel történt összehasonlítás útján kell megállapítani, vagyis az adóalap bérbe nem adott épületeknél is az a nyersbérjövedelem, amely bérbeadás esetén elérhető' volna. A szálloda tiszta nyeresége tehát a házadó szempontjából közömbös, mert a házadó alapja nem a tiszta házbérjövedelem, hanem a nyersbérjövedelem és ezért szállodáknál nem a mérlegszerű nyereséget kell megosztani, hanem a nyersbevételt és azt kell a 9. § 2. bekezdéséhez fűzött utasítás 9. bekezdése értelmében megosztani oly módon, hogy mi esik abból a lakásra és mi esik a vendégeknek nyújtott egyéb szolgáltatásokra, (bútor, kiszolgálás, ágynemű, világítás, fűtés stb.). Nem helytálló tehát panaszosnak az a kifogása, hogy a pénzügyigazgatóság helytelenül járt el akkor, amidőn a könyvek alapján csak a nyersbevételeket állapította meg, mert nem a nyereséget, hanem a nyersbevételt kell felosztani. Adóalap a nyersbevételekből a lakószobákra eső rész, és miután ez megállapítva nincsen, csak becslés útján határozható meg. Ennél a becslésnél pedig a pénzügyigazgatóság helyesen járt el akkor, amidőn a helybeli többi szállodához arányosítva állapította meg azt a kulcsot, amely a lakáson kívül nyújtott szolgáltatások ellenértékének megfelel. Panaszosnak azt a kérelmét, hogy a helyszíni becslés útján megállapított haszonérték helyett a 149,822/1929. sz. p. ü. min. rendeletben megállapított értékek vétessenek adóalapul, a bíróság teljesíthetőnek nem találta, mert eltekintve attól, hogy ez a rendelet csak a székesfővárosi szállodákra vonatkozik, az adóalapoknak a panasszal megtámadott másodfokú határozatban történt megállapítási módja az 1927. évi 200/P. M. számú H. Ö. 9. §-ában foglalt rendelkezéseknek meg-