Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XIX. kötet (Budapest, 1928)

76 Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. Ezeknek megfelelőleg az egyházközségeknek ehhez a jogsegélyhez való jogát az 1927. évi 600. sz. K. K. H. Ö. 9. §-ához fűzött utasítás 1. bekezdése egyenesen megállapítja. Az egyházközségi adónak közadók módjára való behajtása tehát eredményesen panasz tárgyává nem tehető. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy az egyházközségi adó a többi adóval együttes kezelésbe volt-e vehető, a bíróság ezt a kérdést is az eddigi hatósági határozatokkal egybehangzólag döntötte el. A panaszos panaszát e részben arra alapította, hogy az első- és másodfokú határozat is azon a téves állásponton van, hogy az egyházi adókra a K. K. H. Ö. 9. §. 1. és 2. bekezdésének rendelkezései vonatkoznak, holott szerinte erre törvényes alap nincsen, s ezekre a szolgáltatásokra, nevezetesen a tőle most követelt szolgáltatásra is a szakasz 3. bekezdésében foglalt rendelkezések vonatkoznak. Panaszosnak ez az érvelése nem helytálló. Az idézett 1925. évi rendelet 9. §. 1. bekezdése ugyan kifejezetten az egyházi hatóságokat és az egyházközségi adót nem említi, nyilvánvaló azonban az előbb kifejtett okokból és abból, hogy az egyházi adó közszolgáltatás, hogy az egyházközségi adó a rendelet ezen, s nem a 3. bekezdésének rendelkezése alá tartozik. Az egyházi adó közszolgáltatási jellegét megadja az a körülmény, hogy a hitközségi adót az egyházközség területén lakó vagy ott vagyonnal rendelkező minden nagykorú, önálló keresetforrással vagy vagyonnal bíró róm. kath. tartozik kivétel nélkül fizetni, amint ez az általános szabály a z-i hitközség alapszabályainak 60. §-ában is kifejezésre jut. Mint ilyen pedig a 9. §. 1. bekezdésének rendelkezése alá tartozik, amint azt most már az 1927. évi 600. sz. K. K. H. Ö. 9. §. 1. bekezdéséhez fűzött utasítás kifejezetten is oda sorolja. Ebből következik, hogy az együttes kezelés kérdésében az illetékes pénzügyigazgatóság jogosított dönteni, s csak ha kétsége van, kell a pénzügyminiszter döntését kikérnie. S bár ez az eset fenn nem forgott, J. János és társai közös panasz beadványára a m. kir. pénzügyminiszter is hasonló álláspontot foglalt el. A kifejtett okok szerint a végrehajtás tárgyául szolgáló egyházi adó végérvényesen megállapíttatott, közadók módjára behajtható s a többi közadóval együttes kezelésbe vonható volt. A panaszos ellen foganatosított végrehajtás tehát sikeresen nem kifogásolható. Ezek szerint pedig a panaszos által Z. vármegye közigazgatási bizottságának határozata ellen emelt és a panaszos ellen