Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XIX. kötet (Budapest, 1928)
62 Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. Ily ügyállás mellett a megtámadott határozat feloldásával további eljárást kelleti elrendelni, amelynek során fel kell hívni az adózót hiteles mérleg és nyereség- és veszteségszámla bemutatására és ha a felszólamlási bizottság a könyvvizsgálatra vonatkozó elhatározását továbbra is fenntartja, úgy azt szakértő' közbejöttével foganatosíttassa. 64. Ha a körülményekből jogosan arra lehel következtetni, hogy a közös háztartásban élő önnálló keresettel bírók jövedelme a családfő rendelkezése alá nem kerül, ezt a jövedelmet a családfő jövedelemadójának alapjához számítani nem lehet.— Földjövedelme összegének bizonyítékául a községi bizonyítvány, mintán a fél jövedelmének bizonyítására a községi elöljáróság nem illetékes, el nem fogadható. (Közigazgatási bíróság 8252/1926. P. sz.) Indokok: Miután annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy a panaszos két fiának üzletéből eredő és 3000 aranykoronával számításban vett jövedelem jogosan számítható-e hozzá a panaszosnak, mint családfőnek összjövedelméhez, az adófelszólamlási bizottság a J. V. H. Ö. 3. §-ának 3. bekezdéséhez fűzött utasítás 11. bekezdésében foglaltakat teljesen figyelmen kívül hagyva, számította bele a panaszos két nagykorú fiának külön cég alatt vezetett üzletéből eredő jövedelmét s az azzal kapcsolatos üzemi tőkéjét a panaszos jövedelemadó alapjába és vagyonadó alapjába, s abból a körülményből, hogy panaszos vallomásába a kél fiának önálló cége alatt folytatott üzleti foglalkozásából eredő jövedelmét nem vette fel, továbbá, abból, hogy fiai cégük alatt ők maguk külön adtak be általános keresetiadó vallomást s ennek alapján az általános kereseti adó az ő terhükre vettetett is ki, végül abból is, hogy panaszos a panasziratában a leghatározottabban tiltakozik az ellen a feltevés ellen, hogy két fiának üzleti jövedelme az ő rendelkezése alatt állna, éppen a J. V. H. Ö. 3. §-ának 3. bekezdéséhez fűzött utasítás 11. bekezdésében, foglaltakra tekintettel jogosan csak arra lehet következtetni, hogy a panaszos két nagykorú fia önálló jövedelem és vagyonadó alapok az ő jövedelmük és vagyonuk a panaszos jövedelem és vagyonadó alapjának alkatrészeit nem képezhetik. Erre való tekintettel a panaszos jövedelemadó alapjából a terményüzletből eredő 3000 aranykorona jövedelem vagyonadó alapjából pedig a terményüzlettel kapcsolatos 10,000 aranykorona