Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XIX. kötet (Budapest, 1928)

Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. 87 A panasz alapos. Az 1920 : XXIV. te. 11. §. az írásba nem foglalt feles bérletek illetékmentességének egyedüli feltételéül azt állapította meg, hogy a kibérelt terület az 5 kat. holdat ne haladja meg. A bérösszeg nagysága a feles bérletnél közömbös. Minthogy az kétségtelen, hogy a panaszolt esetben az egy bérbe­adótól bérelt terület az 5 kat. holdat nem haladja meg, a most hivatkozott törvényszakasz szerint pedig csak azokat a bérleti szerződéseket szabad összevonni annak megállapítása végett, hogy az illetékmentességnek helye van-e, amelyek ugyanazon bérbeadó és bérlő között köttetnek, jelen esetben összevonásnak nincs helye, az illeték törlését kellett elrendelni. 127. A ^Magyarországi földmunkások országos szö­vetségéit a közhatóságokhoz és hivatalokhoz intézett be­adványaikra és irataikra nézve, a -peres eljárás kivéte­lével, személyes illetékmentesség illeti meg. (Közigazgatási bíróság 11,492/1927. P. sz.) 128. A dologi kezesség csak abban az arányban ter­heli a vevőt a vételt követően bekebelezett, de az eladókat terhelő illetékekért, amely arányban a bekebelezett illeték az ingatlant terhelte. (Közigazgatási bíróság 10,502/1928. P. sz.) Indokok : Panaszosok azt kérik, hogy az általuk meg­vásárolt ingatlanra a vételt követően bekebelezett, de az eladó­kat terhelő öröklési és ingatlan vagyonátruházási illeték bizto­sítására szolgáló zálogjog töröltessék, amennyiben pedig ez a kérelmük nem teljesíthető, — úgy, mivel az ingatlanra bekebe­lezett 447 aranykorona 60 aranyfillérben nemcsak a szóbanforgó ingatlan, hanem egyéb ingatlanok után kivetett öröklési és ingatlan vagyonátruházási illeték is bennfoglaltatik, — az illeték az ingatlanok értékaránya szerint osztassék meg, s az általuk megvett ingatlanra bekebelezett zálogjogból az ezen ingatlant terhelő illeték mértékét meghaladó rész töröltessék. A zálogjog teljes törlésére irányuló panasznak az 1920. évi XXXIV. tc. 23. §-ban foglalt rendelkezésekre tekintettel helyet -adni nem lehetett. Az utóbbi panaszbeli kérelmet azonban annál is inkább jogosnak kellett elismerni, mert az egész hagyaték után előírt 447 aranykorona 60 aranyfillér illeték már eredetileg is helyte­lenül kebeleztetett be a szóbanforgó ingatlanra, mivel azt csak két örökös — az eladók — örökölték, míg a többi ingatlanokból

Next

/
Thumbnails
Contents