Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XIX. kötet (Budapest, 1928)

Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. 89 vásárolta, azaz a panaszos a megvásárolt fát az uradalomnak újra eladta továbbárusítás céljából. Ennélfogva a pénzügyigazgatóság helyesen járt el, amidőn a panaszos részvénytársaságot az általa lekötött, tehát megvett, de később magasabb áron újra áruba bocsátott tűzifa vételára fejében eddig befolyt bevételei után általános forgalmiadó alá vonta. Az adó jogosságát nem érinti az a körülmény sem, hogy a panaszos a megvásárolt famennyiséget az uradalomtól állítólag még el sem szállította, tehát birtokba egyáltalán nem vette, mert az 1921: XXXIX. tc. 30. §-ának 6. pontjában foglalt rendelkezés szerint az áruszállítás (áru eladás) adókötelezettségére abban az esetben, ha ugyanannak az árunak ismételt átruházásáról van szó, nincs befolyással az, hogy az áru maga, természetben, nem ment át minden egyes szerzőnek tényleges birtokába. 99. Heh)pénzszedés nem forgalmiadóköteles. (Közigazgatási bíróság 17,185/1926. P. sz.) Indokok: A pénzügyigazgatóság azért kölelezte a panaszost a vitás általános forgalmiadó megfizetésére, mert a község heti­vásárain gyakorolható helypénzszedési jog bérletéből származó bevételei után a fejezetben körülírt időben az általános forgalmi­adót nem rótta le. A panasz alapos. Az 1921:XXXIX. tc. 30. §-ának 1. bekezdése értelmében az általános forgalmiadó tárgya az önálló kereseti tevékenység körében történt áruszállítás, vagy bármely más munkateljesítmény. Kétségtelen, hogy a vásári helypénz szedése nem áruszállí­tás, a hivatkozott §. 3. bekezdése szerint pedig általános forgalmi adóköteles munkateljesítmény alatt bármely árunak vagy anyag­nak visszteher mellett való feldolgozását, el- vagy kikészítését, továbbá ellenszolgáltatás fejében teljesített bármilyen természetű testi vagy szellemi tevékenység kifejtését, vagy bármilyen termé­szetű, az áruszállítástól eltérő szolgálattételt kell érteni. A panaszos pedig azáltal, hogy a község által bérszerződéssel ráruházott jogo­sítvány alapján a hetivásárokon a helypénzt a saját részére be­szedi/mások részére általános forgalmiadó tárgyát képező munkát vagy szolgálatot nem teljesít és így a követelt általános forgalmi­adót adótárgy hiányában töröltetni kellett. 100. Kéményseprési dijak forgalmiadókötelesek. (Közigazgatási bíróság 9416/1926. P. sz.) Indokok: A kéményseprőmesteri foglalkozás kétségtelenül önálló ipari tevékenység, amelyből mint munkateljesítésből eredő

Next

/
Thumbnails
Contents