Főző Sándor (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XIII. kötet (Budapest, 1922)

50 Közigazgatási Döntvénytár. szintén a betegségi segélyekhez való igénye és ezzel kapcsolatosan kötelező pénztári tagsága már elbíráltatott, nem szóigálhat akadályául annak, hogy a m. kii*, közigazgatási híróság a közkórházi ápolási költség viselésének kérdésével kapcsolatosan az ápolt kötelező pénztári tagságának és a betegségi segélyekhez való igényének kérdéséi önállóan elbírálás tárgyává tehesse. A m. kir. állami munkásbiztosító hivatal ítéletével befejezett ügyben hozott határozatok ugyanis az J 907 : XIX, tc. 158. és 182. §§-ái értelmében a vitás kérdést csak egyfelől a munkásbiztosító pénztár, másfelől az ápolt és hozzátartozói között döntötték el és így joghatállyal is csak ezekre a felekre nézve bírnak. De ennek a döntésnek joghatálya nem terjed ki az ápolási teljesítő közkórház és a munkásbiztosító pénztár között fennálló jogviszonyra, amely felett az 1898: XXI. tc. 13. $-a értelmében alsó- és középfokban a közigazgatási hatóságok, végsőfokban pedig a m. kir. közigazgatási bíróság hivatott dönteni. III. A fent kiemelt vitás kérdést igenlegesen kellett eldönteni a következő okokból: Az 1907: XIX. tc. 1. §-a értelmében betegség esetére biztosítási kötelezettség alá esnek mindazok, akik a) az 1. §. 1 — 16. ponjában felsorolt és az ipar- és kereskedelem körébe eső foglalkozásokban, b) akár állandóan, akár ideiglenesen, kisegítőképen vagy átmenetileg, c) a fizetésnek vagy bérnek az 1. S-ban meghatározott legmagasabb mértéken belül eso díjazással, avagy a '2. S-ban meghatározott minőségben vannak alkalmazva. Ennek a törvénynek 60. §-a pedig ezenfelül a kötelező pénztári tagságnak és ekként a biztosítási kötelezettségnek, valamint ezzel összefüggésben a betegségi segélyekre való igénynek kezdetét a foglalkozásba való belépéshez s megszűnését a foglalkozásból való kilépéshez köti. A törvénynek ezekből a rendelkezéseiből világos, hogy a törvény a kötelező pénztári tagsággal azokat kívánta a törvényszerű betegségi segélyekhez juttatni, akik bizonyos tüzetesen meghatározott foglalkozási körben végeznek munkát. S a törvény biztosította az ilyen munkásnak a betegségi segélyekhez való igényt nemcsak akkor, ha az a munkakör a munkásnak állandó, tehát főkeresetlörrása — hanem arra az esetre is, ha a munkás ebben a munkakörben díjazásért, ((ideiglenesen)) ((kisegítőképen)), ((átmenetileg)) vagy a 2. §-ban megjelölt minőségben — tehát bármilyen más módon, de hasznot hajtó foglalkozásszerűen foglalatoskodik. Arra azonban a törvény nem nyújt semmiféle támpontot, hogy a munkás alkalmaztatásának az a), b), c) pontokban megjelölt feltételein kívül a munkás személyes és vagyoni viszonyai