Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
Közigazgatási Döntvénytár. 85 indokok: Tévesen határozott a pénzügyigazgatóság akkor, mikor az elkésés miatt visszautasított fellebbezésen lerótt illeték visszatérítését az 1894: XXVI. tc. 22. §-ára hivatkozva megtagadta, mert a fellebbezést a panaszos 1915 január 9-én adta be, arra tehát már az 1914 : XLIIL tc. rendelkezéseit kell alkalmazni, amely ebben az esetben az illeték egy részének visszatérítését elrendeli. A panasznak mégis csak részben lehetett helyet adni, mert az idézett törvény 63. §-ának második bekezdése azt mondja ki, hogy a fellebbezés visszautasítása esetén a fellebbviteli beadvány első példányának első íve után az i. §. 1. a) pontjában meghatározott illeték jár, ellenben a többi ívekre és példányokra nézve egyáltalán nem intézkedik. Ebből pedig nem az következik, hogy ezekre a példányokra és ívekre egyáltalában nem jár illeték, hanem ellenkezőleg az, hogy az ezek után lerótt illeték visszatérítésének még ezekben az esetekben sincs helye. Kétségtelenül kiderül ez egyrészt magának a 63. §-nak rendelkezéséből is, amely általában a fellebbezési illeték visszatérítését kizárja, aminthogy a törvény általában a beadványi illeték sorsát annak elintézésétől teljesen függetleníti. De kiderül különösen abból, hogy a javaslat képviselőházi tárgyalása alkalmával azok is, akik a jayaslat eredeti szövegét — amely szerint semmi körülmények között sem lett volna helye a fellebbviteli illeték visszatérítésének — kifogásolták, csupán a beadványi illetéket meghaladó rész visszatérítését kívánták, s a törvénynek most érvényes szövege ennek a kívánságának megfelelően jött létre. Minthogy pedig a beadvány többi példányainak és íveinek illetéke is beadványi illeték és minthogy a törvény célja kifejezetten csak az volt, hogy a beadványi illetéket meghaladó része a fellebbviteli illetéknek téríttessék vissza, nem lehet kétséges, hogy a törvény 63. §-ának második bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy a lerótt többletet vissza kell téríteni, csupán a fellebbviteli beadvány első példányának első íve után járó illetékre vonatkozik. Tekintettel tehát arra, hogy ebben az esetben a 22. §. szerint az első példány első ívére 5 K, az 1. 1. a) pontja szerint pedig 1 K 50 f járt, a panaszosnak csak a kettő között mutatkozó 3 K 50 f különbözet visszatérítéséhez van jogos igénye. 80. A 19U:XLIII. tc. 63. §-ának rendelkezéseit a nem peres bírói eljárásokban visszautasított vagy