Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)

Közigazgatási Döntvénytár. N. P.-né felülvizsgálati kérelmére az 1901: XX. tc. 3. §-a -alapján mindkét határozatot meg kellett semmisítenem. Az 1876: XXVII. tc. 1. §-ának utolsó bekezdésében foglalt azt a rendelkezést ugyanis, hogy a nők az 1874:XXIII. tc. 2. §-a által szabályozott teljeskorúság esetében is, amennyiben önálló ipart nem űznek, csak a 24-ik életév betöltésével nyernek szenvedő váltóképességet, nem lehet akként értelmezni, hogy férjhezmenéssel teljeskorúvá lett 24 éven aluli nők szenvedő váltóképességgel nemcsak a cselekvőképesség, hanem a jogképesség szempontjából sem bírnának. Az idézett tc. 1. §-ának második és harmadik bekezdésében foglalt rendelkezések világosan mutatják, hogy a törvény szenvedő váltóképességet csak a cselekvőképesség szempontjából kívánta speciális korlátozás alá venni, de nem érintette a szenvedő váltóképességet a jogképesség szempontjából, amely az 1. §. 1. bekezdése értelmében nem különbözik az általános jogképességtől. A törvénynek abból a rendelkezéséből, hogy a térjhezment nő csak 24. évének betöltésével nyer szenvedő váltóképességet, következik, hogy 24. évének betöltése előtt a váltóképesség szempontjából férjhezmenetelének nincs befolyása, ez a képesség őt úgy illeti meg, amint férjhezmenetele előtt megillette, amennyiben tehát férjhezmenetele előtt törvényes képviselője útján gyámhatósági felhatalmazás alapján váltókötelezettséget vállalhatott, ezt a képességét férjhezmenetelével nem veszíti el. Vagyis a térjhezment 24 éven aluli és önálló ipart nem űző nőt a szenvedő váltóképesség szempontjából továbbra is kiskorúnak kell tekinteni, akire e tekintetben úgy a törvényes képviselő, mint a gyámhatóság "hatásköre fennáll. Tehát az eljárt gyámhatóságoknak nem állott hatáskörén kívül az, hogy a felülvizsgálatot kérő N. P.-né kérelme felett érdemlegesen határozzanak. Minthogy pedig a bírói gyakorlat a kiskorúnak saját aláírásával vállalt váltókötelezettségét érvényesnek gyámhatósági jóváhagyás esetén sem ismeri el, ennélfogva, de meg a fentebb mondottakból következőleg is, önként értetődik, hogy amennyiben a gyámhatóság N. P.-né kérelmét egyébként teljesíthetőnek fogja találni, a váltókötelezettség elvállalására nem az e tekintetben kiskorúnak tekintendő nőt, hanem volt törvényes képviselőjét vagy kirendelt gyámot lehet csak az 1877: XX. tc. 20., illetőleg 113. §-aiban foglalt rendelkezéseknek megfelelően felhatalmazni.