Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
Közigazgatási Döntvénytár. 187 megelőző felekezeti tanítói szolgálata is teljes mértékben beszámíttassák és ehhez képest a panaszos részére állami kinevezésétől kezdve ne a kezdőfizetés (1200 K), amely részére eddig utaíványoztatott, hanem az összes tanítói szolgálatának megfelelő magasabb illetmény utalványoztassék. A miniszter panaszost ezzel az igényével a 137,813/1914. illetőleg 31,919/1915. sz. határozatával szintén elutasította azért, mert panaszosnak hitfelekezeti tanítói szolgálata csak kisegítő (segéd-helyettes) tanítói szolgálat volt és így az az 1913: XV. tc. 9. §-a alapján be nem számítható. A tanítónő második panasza az ellen a határozat ellen irányul s abban a tanítónő a hitfelekezeti tanítói szolgálatának beszámításával a megfelelő magasabb illetmény megállapítását kéri. Ennek az 1913: XV. tc. 28. §-a szerint a m. kir. közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozó s ennélfogva érdemileg megvizsgált panasznak részben helyt kellett adni a következő okokból: A panaszos tanítónő hitfeíekezeti tanítói szolgálatát már az 1907 július 1. napjával életbelépett 1907 : XXVII. tc. hatálya alatt kezdette meg. Ennek a törvénynek 9. ,^-ában (a most érvényben levő 1913: XVI. tc. 2. §-a) ki volt mondva, hogy a törvény hatályba lépte után bármilyen elemi népiskolákban önálló tanítói teendők ellátására csak rendes tanítói állások rendszeresíthetők és a tanítói állások csak érvényes tanítói oklevéllel bíró egyénekkel tölthetők be. Ebben a törvényszakaszban ki volt mondva továbbá, hogy rendes tanítói állásra, a jelen törvény 2. §-ának 3. és 5. bekezdésében, továbbá 28. §-ában említett eseteket ktvéve, segédtanító nem alkalmazható. A törvénynek most idézett rendelkezése az 1907: XXVII. tc. 35. §-a szerint csupán a hitfelekezeti népiskoláknál működő szerzetesrendi tanítókra és tanítónőkre nincs kiterjesztve. Amennyiben tehát a hitfelekezeti iskolát vezető szerzetesrend a szerzetesrendhez nem tartozó (világi) tanítót vagy tanítónőt alkalmaz : annak szolgálali viszonyára nézve a hitfeíekezeti tanítók szolgálati viszonyára vonatkozó általános törvényes rendelkezések és így az idézett 9. §. intézkedései is alkalmazandók. A panaszos 1908 szeptember 1-től augusztus 31-ig szerzetesrend szolgálatában állott, de nem tartozott a szerzetesrendhez. ' A részére kiadott szolgálati bizonyítványok tartalma szerint üresedésben levő ((rendszeres)) állásban állandóan mint önálló osztályvezető tanító működött s távozásával állása üresedésbe jött s helyét a szerzetesrend anyja szerzetes tanítónővel töltötte be.