Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
Közigazgatási Döntvénytár. 179 Ennek a törvénynek a 7. §. b) pontjában pedig a szülő, illetőleg a nagyszülő után felmerült ilyen ápolási költségekért a gyermek és az unoka egyetemleges fizetési kötelezettsége van megállapítva arra való tekintet nélkül, hogy az ápolt után maradt-e fedezetül szolgálható hagyaték vagy maradt-e egyéb olyan személy, aki a magánjog szabályai szerint ezért az ápolási költségekért kizárólag vagy részarányosán felelősséggel tartoznék. Minthogy a panaszos saját előadás szerint is az elhalt ápoltnak gyermeke: ennélfogva ebben az eljárásban az ápolási költségekért helyesen létetett a közkórház irányában egyedül felelőssé. Panaszosnak azonban fennmarad, az idézett te. 7. §-a utolsó bekezdése értelmében a rendes bíróságok előtt érvényesíthető visszkereseti joga aziránt, hogy, amennyiben a magánjog szabályai szerint ezután a tartás körébe eső ápolás után járó költségekért, egy akár mint az ápolt örököse vagy megajándékozottja, akár pedig mint az ápolt kizárólagos tartására kötelezeti más személy tartoznék részben vagy egészben felelősséggel, panaszos ez ellen a harmadik személy ellen igényével felléphessen. Ezek alapján a rendelkező rész értelmében kellett határozni. 191. Nincs törvényes akadálya annak, hogy a már kifizetett ápolási költségen felül a kórház ugyanazon ápolásból kifolyóan őt még jogosan illető költség-többlelet az elévülési határidőn belül is követelhessen. (Közigazgatási bíróság 2744 1917. K. sz.) A ni. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. Indokok : Az a körülmén) pedig, hogy a most vitás és a panaszló pépztár terhére ezennel megállapított táppénzt a kórház csak a 28 napi ápolási költség kifizetése s az elszámolás megejtése mán 1% év mufva követeli, figyelembe szintén nem jöhet, inert az, hogy a 28 napi ápolási költség kifizetésekor a kórház a táppénzt is nem követelte, nem eredményezheti azt, hogy mintán arról győződölt meg, hogy többet is követelhet, ezt a többlelet az elévülési határidőn belül ne követelhesse.