Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
Közigazgatási Döntvénytár. 407 126. Az épületlebontás bejelentésének elmulasztása miatt csak a lebontás évében fizetendő adót nem lehet törölni, a következő évekre azonban az adótárgy megszűnését hivatalból is figyelembe venni és az adó kivetését mellőzni kell. (Közigazgatási bíróság 9555/1913. P. sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak részben helyet ád és 1912 jan. 1-től a kivetett adók törlését elrendeli. indokok: Az elöljáróság megállapítása szerint panaszos házát 1911 aug. havában bontatta le, az adótörlést pedig az elöljáróság által íelvett jegyzőkönyvből kitetszőleg csak 1912 ápr. 24-én kérelmezte. Ennélfogva a közigazgatási bizottság panaszosnak az 1911. évre kivetett adók törlésére irányuló kérelmét helyesen tagadta meg annál is inkább, mert a panaszolt határozat indokainál íogva megfelel az 1909 : VI. tc. 58. §-ában, illetőleg az ezen törvény végrehajtása iránt kiadott utasítás 76. §-ában foglalt rendelkezésnek és mert az 1909 : VI. tc. 41. §-a értelmében az épületlebontás a községi közegeknél írásbelileg, vagy hivatalból felvett jegyzőkönyvben jelentendő be, azt pedig, hogy az állítólagos korábbi bejelentést írásban vagy pedig hivatalból felvett jegyzőkönyvben még 1911. évben tette volna meg, a panaszos maga sem állítja, annál kevésbé bizonyítja. Egyébként azonban a panasznak helyet adni és 1912 jan. 1-től a kivetett adók törlését elrendelni kellett, mert az 58. §. csak az évközi változásokra vonatkozik, ellenben a 41. §. utolsó bekezdése, illetve a végrehajtási utasítás 55. §-a szerint, ha a változások bejelentése elmulasztatnék, a felvétel hivatalból történik, tehát a házadókataszter hivatalból igazíttatik ki s a 40. §. 1., 5—8. pontja tehát a lebontás esetében is a mulasztásról a pénzügyigazgatósághoz egyidejűleg jelentés teendő. Ebből okszerűleg az következik, hogy habár az 1911. évre nem kérhet ügyfél utólag adótörlést, de viszont 1912. évre terhére a még 1911. évben lebontott háza után adótárgy hiányában adó már nem lett volna kivethető és pedig annál kevésbbé, mert a lebontás bejelentésének elmulasztása esetében is a kataszter kiigazítása hivatalból történik.