Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
Közigazgatási Döntvénytár, fásban ezt a kedvezményt épúgy nem lehet igényelni, amint a ^égi törvény hatálya alatt is a hasonló kedvezmény kizárólag a peres eljárásra terjedt ki. Alaptalan a panaszosnak a 3. §. utolsó bekezdésére való hivatkozása is, mert nem szenvedhet kétséget, hogy a telekkönyvi ügyekben a törvénynek csak azokat a rendelkezéseit lehet alkalmazni, amelyek a törvény szavai szerint az egyéb, nem a polgári perrendtartással szabályozott bírói eljárásokra vonatkoznak. 84. A perben felhasznált kereskedelmi levél illetékét u pernek a felhasználás időpontjában megállapítható értéke után kell leróni s az illeték mértékére -•az a körülmény, hogy a per tárgyának értéke később változott, nincs befolyással. (Közigazgatási bíróság 20,496/1915. P. sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. Indokok i A panaszos a 105,600 K iránt indított keresetéhez csatolt és a kereseti összegnek megfelelően bélyegezett kötlevélen lerótt illeték egy részének visszatérítését azon a címen kéri, hogy a bíróság a kereseti követelésből csak 61,600 K-t ítélt meg, a per tárgyának tehát csak ez az összeg tekinthető s hogy csak az ennek megfelelő illeték jár a kincstárnak. A panasz alaptalan. Az 1914 : XLIIÍ. tc. 86. §-a szerint a perben bizonyítás céljából felhasznált feltételesen illetékmentes levelek a per vagy az eljárás tárgyának értékéhez képest esnek illeték alá. A bélyeg és illetéki szabályok 23. §. 2. pontja értelmében pedig az illetéket le kell róni, mielőtt a levelet a perben tényleg felhasználták volna. Kétségtelen ebből, hogy a kincstárnak az illetékhez való joga abban az időpontban áll be, amikor a levelet a bírósághoz bemutatják. Az illeték mértékére nézve tehát csakis a pernek ebben az időpontban megállapítható értéke lehet az irányadó. A keresethez csatolt levél illetékét ezek szerint csakis a kereseti összeghez képest lehet helyesen leróni s az így lerótt illeték jogosságára és helyességére az a körülmény, hogy később a per tárgyának értéke változik-e és milyen irányban, semmiféle befolyással nem lehet. Annál kevésbbé lehet erre befolyással az a körülmény, hogy a bíróság a kereseti kérelem felett milyen