Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)
76 Közigazgatási Döntvénytár. Ezen alapszabálykiegészítés következtében tehát ezekre az alkalmazottra a balesetbiztosítási kötelezettség ugyan ki nem terjed, de a nyugbérpénztár tagjai keresetképtelenség esetén az 1907 : XIX. tc. VII. fejezetében meghatározott összegű nyugellátást igényelhetnek. Jelen esetben is tehát felperes, aki mint műhelymunkás az államvasutak nyugbérpénztárának tagja volt, csak a törvény 70. §-ában meghatározott ellátást követelheti s azt igényelheti, hogy amennyiben a m. kir. államvasutak nyugbérpénztárától, illetve alperestől e címen kapott ellátás a hivatkozott szakasznak meg nem felel, ez az ezen szakaszban megszabott összegre felemeltessék. A fellebbezési bíróság ténymegállapítása szerint azonban felperes és alperes között a szolgálati viszony meg nem szűnt, felperes a szolgálatból el nem bocsáttatott és nem nyugbéreztetett, hanem felgyógyulása után eddigi illetményei folyósításával könynvebb munkakörben továbbra is alkalmaztatott. Minthogy pedig ez az illetmény több, mint amennyit felperes kártérítés fejében a VII. fejezet szerint kaphatna és az 1907 : XIX. tc. 69. §-a szerint a balesetbiztosítás célja annak a kárnak a VII. fejezet értelmében való megtérítése, amelyet a biztosított személyt ért üzemi vagy az e törvény 9. §-ában említett baleset folytán bekövetkezett testi sérülés vagy halál okozott, tehát a baleset által okozott gazdasági hátrány megtérítése, nem pedig valamely prémium, mely illetményeken felül járna, kétségtelen, hogy felperesnek mindaddig, míg közte és alperes közt az 1914 : XVII. tc.-ben különben törvényileg is szabályozott szolgálati viszony fennáll, kára nincsen. 72. Ha a vasúti forgalmi alkalmazottat a mozdonyon akkor éri baleset, midőn a mozdonyon a forgalom rövid megszakítása alatt a műhelyben javítást végeztek, ezt a balesetet az 1874- : XVIII. tc. szerint elbírálandó vasúti üzemi balesetnek, nem pedig az 1907 : XIX. tc. szerint elbírálandó mühelyi balesetnek kell tekinteni. (Kúria 1916 okt. 11. P. VI. 4261/1916. sz.) A kir. Kúria: A felperes felülvizsgálati kérelmének helyt ad, a fellebbezési bíróság íteletét megváltoztatja és az alperes kár-