Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)

160 Közigazgatási Döntvénytár. vételárat, amely többlet a követelt vételár mintegy 1 %-ának felel meg. Miután ebben az esetben az áralakulás helyes megítélése különleges szakismeretet feltélelez, az alsóbbfokú hatóságok pedig a kereskedelmi és iparkamara véleményét az 5979/914. B. M. számú rendelet ellenére nem kérték ki, az ügy eldöntésénél a kamara véleményének megismerése szükségesnek tartatott. A véleményadásra íelkért Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara reámutat aztán arra, hogy a székesfővárosi vásárigazgatóság által közölt árak csak a termelőnek fizetett vásárcsarnoki árakat, nem pedig a budapesti zsírnagykereskedelem aznap kialakult forgalmi árait jelentik. Helyesnek ismeri el, továbbá a nevezett kamara Sch. M.-nak — fellebbezésében kifejtett — ama számítását, hogy a 820 K-s beszerzési árhoz métermázsánkint még 23 K önköltsége merült fel, amely önköltségének levonása után a cég bruttó haszna az ügylet létrejötte esetében 60 K-ról 37 K-ra szállott volna alá. Megállapítja a kamara azt is, hogy eme bruttó haszonból még le kell vonni a kereskedő összes üzleti költségeinek (üzleti és raktárhelyiségek bére, alkalmazottak fizetése, adó stb.) aránylagos részét, aminek megtörténte után ennél az ügyletnél tiszta haszonként a vételárnak 2—2V2%-nál több nem mutatkozott volna. Ugyancsak a kamara nyilatkozata szerint a budapesti zsírkereskedelem brutt^haszna a háború előtti időkben 5—6% szokott lenni, mely hasznot a kamara szintén mérsékeltnek minősíti és hozzáfűzi, hogy a háborúokozta árúhiány, a forgalom csökkenése és az összes üzleti költségek fokozódása következtében a bruttóhaszonnak még némi emelkedése volna indokolható. Minthogy tehát a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, mint erre leghivatottabb tényezőnek az eziránt megkeresett kereskedelemügyi miniszter úr által is felülbírált és megerősített eme szakvéleményében foglaltakból kitünőleg a terhelt által jelen esetben elérni kívánt haszon a békeidőben szokásos üzleti hasznot nemcsak meg nem haladja, hanem azon alul is marad s így ezúttal az 5600/914. B. M. eln. számú rendeletben megállapított kihágás tényálladékának alkotó elemét képező aránytalanul magas ármegszabás fenn nem forog, a vádbeli cselekmény elkövetéséről nem lehet szó ; ennélfogva terheltet a másodfokú ítélet megváltoztatásával a kihágás vádja és jogkövetkezményei alól fel kellett menteni.