Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)

Közigazgatási Döntvénytár. kizárólag a «B» betűből áll, az oltalmat az 1890:11. tc. 1.. §-a és az 1913: XII. tc. 2. és 3. §-a alapján megtagadom és az 1890:11. tc. 21. §-ának d) pontja alapján a védjegynek törlését rendelem el. Indokok: Az 1890:11. tc. 3. §-áuak 2. pontjában foglalt rendelkezést hatályon kívül helyező 1913: XII. tc. 2. és 3. §-ai szerint a betűk és számjegyek megkülönböztető erővel bíró védjegyként csupán akkor lajstromozhatók, ha az összes ténykörülmények, különösen pedig a védjegy használata időtartamának figyelembevétele mellett az állapítható meg, hogy a letett betűket vagy számjegyeket a forgalmi élet, mint a letevő cég vállalatából származó árúknak árújegyeit ismeri. A védjegy letevőjének mód nyújtatván annak bebizonyítására, hogy a letett védjegy a fenn hivatolt törvényhelyek értelmében megkülönböztetésre alkalmas; nevezett ahelyett, hogy védjegynek az azok értelmében lehető lajstromoztathatása mellett hozott volna fel konkrét bizonyítékokat, nyilatkozatában elvi fejtegetésekre szorítkozott. Eszerint a betű, főleg ha az a kereskedő nevének kezdőbetűje az árúk megkülönböztetésére rendkívülien alkalmas volna, hogy tehát az a lehetőséghez képest lajstromozandó és hogy a betűk lajstromozásához íontos közgazdasági érdek fűződik. A védjegy letevője is csak a lehetőséghez képest vallja a betűs védjegyeket lajstromozhatóknak. Beismerése ez annak, hogy a kizárólag betűből álló védjegvek nem esnek mástajtájú védjegyekkel azonos megítélés alá. És ez természetes is. Folyománya ez ama közismert jelenségnek, hogy a betűk a kereskedők úgyszólván kezelési szabad mozoghatásának mintegy elbirtokolt segédeszközei. A betűk a nagyjában hasonló árúk minőségének és alfajának úgy magán az árún való megjelölésére, mint árújegyzékeken és számlákon való osztályozására általánosan szokásosak és pedig nyílván azért, mert a betűk, mint a nyelv alkotórészeinek, a szavaknak kezdetleges elemei, megkülönböztetési eszközül a megválogatás könnyűsége folytán a legközvetlenebbül kínálkoznak. Épen ezen egyszerűen természetes megkülönböztető képességük az a tulajdonság, amely eszerint a betűk használatát a házikezelésben való érvényesítésre terelte, teszi azokat kevésbé alkalmasakká a védjegyjogi értelemben vett helyes védjegyek gyanánt való szereplésre, minthogy a védjegynek nem szabad sem minőségre, sem alfajra utalnia, hanem kizárólag a védett árú származására. Elvben tehát nem helytálló az az állítás, hogy a betűk laj-