Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)

Közigazgatási Döntvénytár. 151 intézményszerűen biztosítva csak úgy vannak, ha a szabályrendelet az illetményeknek 20 hétre terjedő időn felül a 20 héten belül való elbocsátás tilalmát is magában foglalja s ez ítélet hatása alatt a m. kir. belügyminiszter is elrendelte 18,807/1914. számú rendeletével a szóbanforgó követelménynek a szolgálati rendtartásba vagy szervezési szabályrendeletekbe való felvételét. Ámde ezek az állásfoglalások a bírói gyakorlat körében nem fejlesztették ki a törvény 10. §-ának azt a szokásos jogerejű magyarázatát, mintha az elbocsátási tilalom kifejezett felvétele szükséges volna az alkalmazottak jogainak intézményszerű biztosításához. Maga a kir. Kúria is szakított eredeti álláspontjával (6330/1915., 6392/1915., 10,209 1915.), s ma már általános bírói felfogás szerint semmivel sem indokolható az a követelmény, hogy a szervezési szabályrendeletnek az alkalmazottak fizetésének 20 héten át való biztosításán kívül a betegség okából való elbocsátási tilalmat magában kellene foglalnia. Ekként az alperes alkalmazottjai, minthogy a városi szabályrendelet a telhívott törvény 10. §-ában megkívánt szolgálati rendtartásnak megtelel, betegség esetére való biztosítás hatálya alá nem esnek és e kötelezettségük nem forgott fenn a fizetési jegyzékben körülírt időben sem, mert akkor a szabályrendelet kiegészítő része már megvolt alkotva és a belügyminiszter által is jóvá volt hagyva. Mivel pedig a szabályrendelet szerint a város összes alkalmazottjai és állandó napszámosai is intézményszerű biztosítékot kaptak illetményeinek 20 héten át való élvezetére nézve, a kereslet pedig épen a fizetési jegyzékből megállapíthatóan hosszabb időn (29 hét) át alkalmazva volt egyének után követeli a betegsegélyezési járulékot, kétségtelen, hogy ezek az alkalmazottak is a városnak amaz alkalmazottjai közé tartoznak, akikről a szabályrendelet intézményszerűen gondoskodik. A kereset ennélíogva, minthogy a kérdéses alkalmazottak nem esnek betegség esetére való biztosítás hatálya alá, jogszerűtlen és alaptalan, tehát a kir. törvényszék a felperest keresetével elutasította. Minthogy a kereset jogilag nem áll meg, a bíróság mellőzte a bizonyítást abban az irányban, hogy az A) alatti fizetési jegyzékben megnevezett alkalmazottak közül tényleg hányan és mily időre álltak a város szolgálatában és hogy a városnak 164/közgy. 1887. számú szabályrendelete az alkalmazottak munkaképtelensége és szabadságideje tekintetében mily rendelkezéseket tartalmaz,