Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)

424 Közigazgatási Döntvénytár. hajthatóság tekintetében a VI. moratóriumi és IV. moratóriumi eljárási rendelet rendelkezései nyernek megtelelő alkalmazást. Fellebbezési díj és kiadás fejében alperesi ügyvéd részére ügyfele irányában 41 K 10 f állapíltatik meg. Indokok: Felperes Ö. község, Zombor szab. kir. város rendőrkapitánya, mint iparhatóságnak 7878/kap. 1910. sz. alatt kelt annak a határozatának, mely által a felperes a községi szolgaszemélyzet betegsegélyezési járuléka fejében 1023 K 10 f-nek és 139 K 50 f kamatának az alperes kerületi pénztárnál fizetésében elmarasztaltatott, hatálytalannak kimondását a keresettel azon az alapon szorgalmazza, hogy felperes községet az 1907: XIX. te, 10. §-ában foglaltaknál fogva a szolgaszemélyzet betegség elleni biztosítási kötelezettsége nem terheli, mivel az említett személyzet tagjai az őket alkalmazó felperestől beiegség esetén összes illetményeiket 20 héten tói terjedő, azonban egy évet meg nem haladó időre teljes egészében megkapják, nemcsak a jelenben és jövőben, hanem megkapták mindenkor a múltban is. Ugy, de az 1907: XIX. tc. 10. §-a rendelkezései szerint az ott felsoroltak, s ezek között a községi alkalmazottak is csak annyiban nem esnek a betegség esetére való biztosítás hatálya alá, ha az ezeknél érvényben álló szolgálati rendtartások szerint betegség esetében illetményeik részükre a betegség kezdetétől számítva legalább 20 héten át kijárnak; vagyis a biztosítás alól való mentességüket az illető alkalmazottaknak csak az idézheti elő, ha azoknak említett járandósága a szolgálati rendtartás vagy ahhoz hasonló más módon intézményszerűen biztosítva van. Felperes azonban a perben világosan beismerte azt, hogy addig az ideig, amikor a zombori kerületi munkásbiztosító pénztár a 3226/1910. sz. intézkedésével a szóbanforgó betegsegélyezési járulékkal őt megrótta, a községnél nem volt semmi olyan írott szabályzat, amely az alkalmazott segédszemélyzetnek a hivatkozott törvény 10. §-ában említett igényét a szolgálati rendtartásnak megfelelő valamely intézményes módon biztosította volna, s hogy e részben csak az általa fennállónak vitatott gyakorlat alapján tétetett a község részéről esetről-esetre intézkedés. A dolog ilyen állásában azonban az iparhatóságnak a keresettel hatálytalanítani kívánt határozata törvényszerű lévén : mindkét alsóbíróság ítéletének változtatásával felperest a keresettel el kellett utasítani. Az 1907: XIX. tc. 156, §-a által az iparhatósági határozattal meg nem elégedő fél részére a záros határidő lévén kitűzve az igénynek a törvény rendes útján való érvényesítésére, ebből folyik, hogy az iparhatóság hntároznt csak annyiban szolgálhat