Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

Rózigazgdtási Döntvénytár. terhelt az 1907 : V. le. 33. § ának a) pontjába ütköző kihágás miatt azért, mivel a m. kir. központi mértékügyi intézet a le­foglalt mérlegről megállapította, hogy az szabályszerűen hitelesí­tett volta dacára az állékonyság és a helyesség szempontjából a törvényes követelményeknek nem felel meg. Megállapította továbbá a központi mértékügyi intézet azt is, hogy a mérleg hibás volta annak tulajdonítható, hogy az rozsdás és elhanyagolt állapotú, amely körülmény következtében terhelt köteles gondosság mellett legalább is tudhatta volna azt, hogy mérlege a törvényes köve­telményeknek már nem felel meg. 28. Bár a mérlegszabályok a serpenyők külső alak* ját nem írják elő, de a serpenyőknek egyenlő súlyúaknak kell lenniök. Aki ez ellen vét, az 1907. évi V. tc. 33. §-ába ütköző kihágást követi el. (Be J ügy miniszter 1915. évi 2231. sz. határozata.) F. F.-né szatócs eilen 1. üzletének piszkos állapotban tartása miatt az 1876: XIV. tc. 7. §-a alapján, 2. üzletében hitelesítetlen mérleg tartása miatt az 1907 : V. tc. 33. §-a alapján folyamatba tett ki­hágási üay terhelt fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a követ­kező harmadfokú ítélet hozatott: A járás főszolgabírája elsőfokú ítéletének helybenhagyásával hozott másodfokú büntető ítélet indokainál fogva és pedig az 1907: V. tc. 33. §-ára fektetett részében a kereskedelemügyi miniszter úr elhatározásához képest helybenhagyatik oly kiigazítással, hogy az 1876: XIV. tc. 7. §-a alapján kiszabott 30 K pénzbüntetés helyébe behajthatatlansága esetén 3 napi elzárás lép s hogy terhelt az 1907: V. tc. 33. §-ába ütköző kihágást, jelen esetben nem hitelesítetlen mérleg­használata, hanem egy bár hitelesített, de a törvényes követel­ményeknek meg nem felelő mérleg közforgalmi használata által követte el. A kérdéses mérleget ugyanis az ellenőrzést végző közeg csupán azért telte kifogás tárgyává, mert a fél a szokásos serpenyők helyett serpenyőként zománcozott bádog evőtányérkát használt. A lelsőserpenyős mérlegekre vonatkozó szabályok a serpenyők külső alakját ugyan nem írják elő, de kimondják, hogy a mérlegnek a serpenyők felcserélése után is be kell állania, vagyis, hogy a serpenyőknek egyenlő súlyúaknak kell lenniök. A használt tányérserpenyőknek vizsgálata alkalmával ezzel szem­ben megállapítást nyert, hogy a mérleg a fenti előírásnak nem

Next

/
Thumbnails
Contents