Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

128 Közigazgatási Döntvénytár. tiszti főügyész fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A járás főszolgabírája elsőfokú íté­letének megváltoztatásával hozott másodfokú felmentő ítélete meg­változtattatik és az elsőfokú ítélet, mely szerint terheltek lisztnek igazolvány nélküli szállítása által elkövetett kihágásban bűnösnek mondattak ki és ezért az 952/915. M. E. sz. rendelet 4. §-a alap­ján személyenként 5 napi elzárással és még behajthatatlanság esetében 5 napi elzárásra átváltoztatandó 100 K pénzbüntetéssel büntettettek, emeltetik érvényre azzal, hogy terheltek által elkö­vetett vádbeli cselekmény a hivatkozott rendelet 1. §-ába ütköző kihágást képez, és hogy terheltek emiatt az 1914. évi L. tc. 9. §-a alapján büntettetnek a kiszabott büntetéssel. A másodfokú ítélet megváltoztatásával, az elsőfokú ítélet volt érvényre emelendő, annak helyes indokai alapján annál is inkább, mert a 952/915. M. E. sz. rendelet 1. §-a értelmében, egyes meghatározott gabona­neműeknek és ezekből előállított lisztnek vasúton, hajón és gép­kocsin történő bármilynemű szállítása — tehát személypoggyász­kénti is — csakis szállítási igazolvány mellett történhetik. Mint­hogy pedig ezen rendelet 4. §-a az 1. §. ellenére történő szál­lításokat az 1914 :L. tc. 9. §-a szerint büntetendő kihágásnak minősíti, ennélfogva terheltek lisztnek vasúton történt szállítása miatt, az elsőfokú ítéletnek megfelelően büntetendők voltak. 150. Lisztnek maximális áron felüli árusítása miatt kiszabott büntetés végrehajtása fel nem függeszt­hető. (Belügyminiszter 1916. évi 23. sz. határozata.) G. L. ellen, lisztnek a hatóságilag megállapított áron felüli árúsítása miatt^ az 5600/914. B. M. sz. rendelet i, §-ába ütköző és 4. §-a alap­ján folyamatba telt kihágási ügy az ügyészi megbízott fellebbe­zése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet ho­zatott : A kerületi kapitány elsőfokú ítéletének részbeni változtatásá­val hozott másodfokú büntető ítélete indokainál fogva helyben­hagyatik azzal, hogy a terhelt által elkövetett vádbeli cselekmény a 80,994/915. sz. tanácsi határozatba ütköző kihágást képez és emiatt az 1914: L. tc. 9. §-a alapján büntettetik a kiszabott bün­tetéssel, továbbá, hogy a büntetés végrehajtásának felfüggesztése töröltetik. Mert terhelt a vádbeli cselekményt anyagi előny biz­tosítása céljából követte el, ily esetben pedig a büntetés végre­hajtása a Bn. 2. §-ának 3-ik pontja értelmében fel nem füg­geszthető.

Next

/
Thumbnails
Contents