Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

102 Közigazgatási Döntvénytár. A kir. Kúria: Mindkét alsóbíróság ítéletét hivatalból meg­semmisíti, a peres eljárást megszünteti és a keresetet felperes­nek visszaadni rendeli, egyszersmind felperest végrehajtás terhé­vel arra kötelezi, hogy az irodaátalányból előlegezett 824 88 K költséget a pestvidéki kir. törvényszék elnökénél 8 nap alatt meg­fizessen. Indokok: A másodbíróság által helyesen kifejtettek szerint a jelen ügyben a polgári bíróság eló'tti perelhetés előfeltételét képezte, hogy alperes, illetve az ennek megbízásából eredő el­járásáért felelősséggel tartozó megbízottja a kereseti balesetet szándékosan vagy a másodbíróság részéről fölhívott törvény 81. §-ának 2. bekezdésében említett gondatlansággal idézte elő és hogy mindez jogerős büntetőbírósági ítélettel előzetesen meg is állapíttassék. A beszerzett nyomozati iratokból megállapíthatólag azonban a kereseti balesetre vonatkozólag a büntető eljárás büntető felelős­ség hiányában meg lett szüntetve. Eszerint a polgári peres úton érvényesíthető kártalanítási igénynek az 1907: XIX. tc. 82. §-ának utolsóelőtti bekezdése és a 83., §-ban foglaltak helyes értelme szerint már a keresetnél hivatalból vizsgálandó előfeltételei hiányozván, a kereset az első­bíróság által hivatalból visszautasítandó volt volna. Az alsóbíróságok tehát azzal, hogy a per érdemébe bocsát­kozva bírálták el a kereseti igényt, lényeges eljárási szabályt sértettek meg, minélfogva mindkét alsóbíróság ítéletét az 1881 : LIX. tc. 39. §-ának a) pontja és ugvanazon szakasz utolsóelőtti bekezdésében foglaltak alapján hivatalból megsemmisíteni, a peres eljárást megszüntetve, a kereset visszaadását elrendelni és fel­perest az irodaátalányból előlegezett költség megtérítésére köte­lezni kellett. A perköltség kölcsönös megszüntetése miatt alperes a má­sodbíróság ítélete ellen fellebbezéssel nem élvén, e tekintetben az egyedül fellebbező felperes hátrányára nem volt rendelkezés tehető. 122. Az 1907: XIX. tc. 82. §-án alapuló pergátló kö­rülmény akkor is fennforog, ha a büntetőbíróság a munkaadót vagy megbízottját nem törvény alapján hatóságilag elrendelt óvórendszabály foganatosítá­sának, illetőleg a hatóságilag elrendelt óvókészülék alkalmazásának elmulasztása miatt, hanem más-

Next

/
Thumbnails
Contents