Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
80 Közigazgatási Döntvénytár. 43. A hordozható acetyléngázfe/lesztő készülékek csak abban az esetben nem tartoznak engedélyezés és azonossági vizsgálat alá, ha sem karbidtöltésük az egy kilogrammot, sem gázadóképességük — dacára a többszöri kicserélésnek — az 50 literórát túl nem haladja, vagyis e készülékeknek egyszeri karbidtöltése legfeljebb egy kilogramm, 12 órán belül összes karbidtöltése pedig a kicserélésekkel együtt legfeljebb két kilogramm lehet. (Kereskedelemügyi miniszter 25098/907. sz.) Budapest székesfőváros tanácsának. A b-i részvénytársaság folyó évi február hó 45-én hozzám érkezeit beadványában azt kérelmezi, hogy az acelyléngáz előállításáról és világítási vagy más célokra való felhasználásáról szóló 73,357/1906. B. M. 47,788/1906 K. M. számú szabályrendelet módosítása és kiegészítése ügyében mult évi október hó 10-én 72,700. szám alatt kiadott rendeletemnek az acelylénlámpáknak az engedélyezési és azonossági vizsgálati kötelezettség alóli kivonására vonatkozó rendelkezése az ú. n. beagrid-rendszerű acelyléngáz-fejlesztő készülékekre is terjesztessék ki. Felhívom a székesfőváros tanácsát, miszerint folyamodót beadványa idezárt mellékletének visszaadása melleit értesítse, hogy fentebb idézett rendeletem második bekezdésében foglalt rendelkezéseknek az ú. n. beagrid-rendszerű acetylén-gázlejleszlő készülékekre kifejezetten való kiterjesztése felesleges, mert a kérdéses rendelkezések hatálya — tekintet nélkül arra, vájjon az égő a fejlesztőtől külön van-e választva vagy sem — kiierjed mindama gépkocsi, kerékpár mesterséges világítására berendezett vetítőkészülékek céljaira szolgáló és általában mindazon hordozható acetylén-gázfejlesztő készülékekre is, melyeknek gázadó képessége az 50 literórát, karbidlöltése az egy kg-ot meg nem haladja, a most említelt maximális határok bármelyikét túlhaladó készülékek azonban közbiztonsági szempontból engedélyezés és azonossági vizsgálat alá esnek. Megjegyzem, hogy az idézett rendeletben az engedélyezés és az azonossági vizsgálat alól történt kivétel tekintetében megállapított két határvonal egymással ellentétben nem áll. Az egy kg karbidtöltés és az 50 literóra gázadóképesség, mint felső