Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

Közigazgatási Döntvénytár. 287 sz. alatt iktatott nyilatkozatában előadja, hogy a fölsorolt szám­jelzéseket árúinak megjelölésére már több mint 40 év óta hasz­nálja, ezzel elérvén azt, hogy vevőközönsége árúcikkeit e szám­jelzések alatt rendeli meg, amelynek bizonyítására 10 évre vissza­menőleg számlamásolatokat és körözvényeket mutat be, a le­tett jelzéseknek védjegyoltalomban való részesítését kéri. Védjegyletevő cég által jelvényeinek a fönt hivatkozott tc.-ben előírt megkülönböztető képesség igazolására, azaz arra, hogy a nagy fogyasztóközönség az árún látható számjelzések után az ő árújelzéseit ismerte volna föl, a fölhozott érvek és bizonyítékok a letett jelzések oltalomképességét meg nem állapítják, hanem csu­pán azt, hogy védjegyletevő azt a vevőkkel való közvetlen üz­leti érintkezésben a rendelés megkönnyebbítésére használta, anél­kül, hogy a nagy fogyasztóközönségnek alkalma lett volna ezek­kel a jelzésekkel, mint az árú eredetére, illetve meghatározott vállalatra utaló megkülönböztetési jellel megismerkedni. Hogy ez így van, bizonyítják a meghallgatott szakértők is, kik egybehangzóan oda nyilatkoztak, hogy a védetni kívánt jelzé­seknek meghatározott vállalatra utaló jelentménye nincsen. Hogyha tehát a védjegyletevő üzletágában jártas emberek sem ismerik föl e számjelzéseknek meghatározott vállalatra utaló jelentményét, annál inkább áll ez a nagy fogyaszlóközönségre. Mindezek alapján a szóban forgó számjelzéseket a hivatko­zott törvényhelyek értelmében az oltalomból kizárni kellett 310. Az orangell festőanyaggal festett szafaládé forgalomba hozatala egészség rendőri kihágás. (Belügyminiszter 1914. évi 3153. sz. határozata.) S. L ellen az egészségre ártalmas festőanyaggal festett szafaládé forgalomba hozatala miatt az 1905. évi 35,556. B. M. számú rendelet 1. §-ába ütköző s ugyanazon rendelet 11. §-a alapján folyamatba tett kihágási ügy terhelt fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A város rendőrkapitánya elsőfokú Ítélete helybenhagyatik oly •oly változtatással, hogy a terheltre főbüntetésképen kiszabott A napi elzárási büntetés a Kbtk. 21. §-ának alkalmazásával 1 napi elzárást helyettesítő 20 K pénbüntetésre szállíttatik le. A terhelt által forgalomba hozott szafaládé ugyanis a kassai magyar kir. vegykisérleti állomás vegyelemzési bizonylata szerint

Next

/
Thumbnails
Contents