Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
Közigazgatási Döntvénytár. 275 firótt kihágás vácija és annak jogkövetkezményei alól felmentetik. Ugyanis terheltnek azon cselekménye, hogy a fehér kenyérnek kilogrammját Eperjes város tanácsa által e részben megállapított 52 fillérnél magasabb áron árusította, az élelmiszeruzsora tényét magában véve még nem állapítja meg, miután a közigazgatási hatóságok az egyes élelmiszerek legmagasabb árának megállapítására a terhelt által elkövetett cselekmény idejében még felhatalmazással nem bírtak, így Eperjes város ármegállapításának kötelező ereje sem lehetett. De ezen körülménytől eltekintve sem állapítható meg terhelt bűnössége, mert az eperjesi műmalomnak az iratok mellett elfekvő mult évi szept. 16-ikán, tehát a vádlott terhére rótt cselekmény elkövetése idejében kelt árjegyzéke szerint a 2. sz. búzalisztnek 100 kg-ja, amely íajta lisztből a terhelt által árusított kenyér is készült, 61 K-ba kerüli és igy a terhelt által a fehér kenyérnek kg-ja után számított 60 filléres ár tülságos magasnak nem tekinthető. 296. A (íPremien szó minőségjelző mivoltdnál fogva védjegyül be nem jegyezhető. Ezért az idézett szóból álló védjegynek törlését kellett elrendelni. (Kereskedelemügyi miniszter 971/1915. sz. határozata.) S. P. irógép r.-t. részéről a budapesti kereskedelmi és iparkamaránál 29,326. szám alatt letett védjegytől a törvényes oltalmat az 1895. évi XLI. t.-c. 1. §-a alapján megvonom és annak az 1890. évi II. t.-c. 24. §-ának d) pontja szerint leendő törlését rendelem el. Indokok: A szóban forgó védjegy kizárólag a «Premier» szóból áll; már pedig a francia nyelvből vett premier szó a legkorábbinak, legelső, legelőkelőbb értelmének felel meg s ebbeli jelentménye a fogyasztó közönség jó része előtt ismeretes, ennélfogva nem lehet kétséges, hogy a «Premier» szó, mint árújelző alkalmazva, annak minőségét jelzi és így azt a hivatkozott törvénycikk értelmében a törvényes oltalomból kizárni kellett. 18*