Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
4BÜ Közigazgatási Döntvénytár 153. A büntetőjogi felelősség nem terheli azt, aki iparhatósági telepengedély iránti kérelmét a kihágás elkövetését megelőzőleg több mint egy évvel benyújtotta, valamint a húsárusításra jogosító igazolvány elnyeréseért is az ügy elintézése nélkül folyamodott. (Belügyminiszter 1914. évi 5491. sz. határozata.) B. Gy. lakos ellen 1. az 1876 : XIV. tc. 10. §-ába ütköző kihágás miatt az idézett törvénycikk 7. §-a alapján, 2. az 1884 : XVII. tc. 25. és 4. §-aiba ütköző kihágások miatt az idézett törvénycikk 158. §. b) és 156. §. a) pontja alapján folyamatba tett kihágási ügy terhelt fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A rendőrkapitány elsőfokú ítélet helybenhagyásával hozott másodfokú büntető ítélete az elsősorban említett kihágásra fektetett részben indokainál fogva helybenhagyatik azzal, hogy a vádbeli cselekmény a 71,687/913. sz. B. M. rendeletbe ütközik. A másodsorban említett két rendbeli kihágásokra vonatkozó részében pedig a kereskedelemiig) i miniszter úr elhatározásához képest megváltoztattatik s terheltnek a sertéstelepnek iparhalósági telepengedély nélküli felállítása által elkövetett kihágása miatt kiszabott büntetése az 1878 : V. tc. 92. §-ának alkalmazásával behajthatatlanság esetén 1 napi elzárásra átváltoztatandó 10 K-ra leszállíttatik, a húsárusílásnak jparigazolvány nélküli gyakorlása által elkövetett kihágás vádja és következményeinek terhe alól pedig felmentetik. Az első rendbeli kihágásért kiszabolt büntetés leszállítandó volt azért, mert a tárgyiratokból kitünoleg terhelt a sertéstelep létesítésére vonatkozó iparhatósági telepengedély iránti kérelmét több mint egy évvel a kihágás elkövetését megelőzőleg benyújtotta, azt ismételten megsürgette és így eljárását a halóság késedelmes eljárása bizonyos fokig menthetővé telte. A második rendbeli kihágás vádja és jogkövetkezményeinek terhe alól pedig azért volt felmentendő, mert a húsárusílásra jogosító iparigazolvány iránti kérelmét szintén jóval a kihágás elkövetését megelőzőleg az iparhatóságnál előterjesztette, mely kérelme 3 nap alatt elintézést nem nyervén, iparát az 1884 : XV11I. tc. 4. §-a érlel• mében a 3 nap eltelte után jogosan gyakorolta.