Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

Kózigazyatási Döntvénytár. 67 állapított, eredetileg kivetett, hanem a hivatalból elrendelt helyszíni becslés alapján pótlólag előírt házbéradó képezi. Az ezen bíróság részéről elrendelt bizonyítási eljárás során meg lett állapítva, hogy a p—i kir, pénzügyigazgatóság 1911 május 6-án 19,665. sz. a. kelt rendeletével intézkedett a helyszíni pótbecslés felvétele iránt, hogy az a becslés 1911 május 11-étől június 16-áig terjedő időben eszközöltetett s a pótelőírási jegyzék 1911 június 30-án 27,360 sz. a. kelt rendelettel adatolt ki. Ezzel szemben meg van állapítva, miként ez a nevezett kir. pénzügyigazgatósagnak 1913. évi július hó 9-én 28,774. sz. a. kelt jelentéséből is kivehető, hogy B. városára vonatkozó 1911. évi házadókivetési lajstrom 1911. évi április hó 29-én 17,288. sz. a. kelt rendelettel érvényesítve s 1911 május hó (i-tól 13-áig terjedő időben közszemlére volt kiiéve. Ebből nyilvánvaló, hogy a kérdésben forgó pótleírások — miután csak 1911. évi június hó 30-án 27,360. sz. a. kiadott intézkedés következtében történtek — a kivetési eijárás befejezése és az adókivetést tartalmazó lajstromoknak közszemlére történt kitétele után eszközöltettek, mi különben abból is kétségtelen, hogy «pótelőírás» történt. Azonban a törvény értelmében ily pótadóelőírásnak nem lehet helye, mert az adókivetési lajstromoknak közszemlére való kitétele után csakis az adózó leieknek áll jogában a terhükre kirótt adót megfellebbezni, ellenben a kincstárra nézve a kivetés a kitételre megállapított határidő lejárta után jogerős, mert az adólajstromba való betekintés, illetve a kivetésről való tudomásvétd az adózó felekkel szemben ugyanazon tekintet alá esik, mintha a kivetésről külön-külön végzés alakjában értesíttettek volna, már pedig abban a pillanatbjn, midőn az adózó fél a terhére rótt közszolgáltatásról akár végzés alakjában, akár lajstromok kitétele útján tudomást szerez, az illető közszolgáltatás a kincstárral szemben jogerőre emelkedik. Tévesen értelmezi a kir. pénzügyigazgatóság az 1909. évi VI. tc. 49., 50. és 51. fainak rendelkezését, midőn azzal a megokolással, hogy ezekben a törvényszakaszokban nincsen megmondva, mikor ejthető meg az azokban említett becslés és a kivetés kiigazítása, a pótbecslést és pótelőírást akármikor eszközölhetőnek mondja: téves pedig ez az értelmezés azért, mert a dolog természeténél fogva ezekben a törvényszakaszokban semmi szükség sem volt külön intézkedni a becslés és az adókiigazílás időpontjára vonatkozólag, amennyiben minden kétségen lölül áll az, hogy a törvénynek a becslésre és a kiigazításra vonatkozó intézkedései kapcsolatosak az adónak kivetésére vonatkozó többi intézkedéseivel s hogy az egész eljárás, tudniillik a házadókive-