Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

Közigazgatási Döntvénytár. \\\ (Belügyminiszter 1913. évi 5712. sz. határozata.) Z. í. ellen, a város belterületén, utcán való vizelés miatt, a városi köztiszta­sági szabályrendelet 28. §-a alapján folyamatba tett kihágási ügy a tiszti ügyész fellebbezése folytán, illetőleg a Rbsz. 204. §-a alapján felülvizsgáltatván, a következő végzés hozatott: A város rendőrkapitánya elsőfokú ítéletének megváltoztatásával hozott másodfokú felmentő ítélet, az elsőfokú ítélettel, valamint a másod­fokú végzés azon részével együtt, mely szerint ezen kihágási ügynek tárgyalása elrendeltetett: megsemmisíttetik és a hozott büntetőparancsnak, a Rbsz. 18. §-ának korlátai között leendő felülbírálása rendeltetik el. Ugyanis terhelt a büntetőparancs mellőzését és tárgyalás megtartását nem kérte, csupán fellebbe­zéssel ólt; miért is a Hbsz. 68. §-ának rendelkezéseihez képest sem tárgyalás megtartásának, sem újabb elsőfokú határozatok hozatalának helye nem volt, hanem a büntetőparancs a Rbsz. (18. §-ának korlátai között másodfokúlag felülbírálandó lett volna, mert a Rbsz. hivatkozott szakasza szerint a büntetőparancs ellen terhelt csak a büntetés, vagy annak nagysága miatt élhet felleb­bezéssel és a másodfokú hatóság a megfellebbezett büntető­parancsol a Kbsz. idézeti szakaszának korlátai között bírálhatja felül, de sem tárgyalási el nem rendelhet, sem pedig a bűnösség megállapításának kérdésébe nem boesátkozhatik. 117. Aki rendőri büntetőügy tárgyalása alatt ki­hívó magaviseletet tannsít, ez a büntetés kiszabásá­nál súlyosbító körülményt nem képez. Ily eset­ben a Rbsz. 116. §-ának rendelkezéseit kell alkal­mazni. (Belügyminiszter 1913. évi 4777. sz. határozata.) M. J. és társat ellen tűzvész alkalmával a fenyegető veszély elhárítása végeit kiadott hatósági rendeletnek nem engedelmeskedés miatt a kbtk. 142. §-a alapján folyamatba telt kihágási ügy M. J. és Z F. lerheltek fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú végzés hozatott: A járás főszolgabírája elsőfokú ítéle­tének helybenhagyásával hozott másodfokú büntető ítélet M. J. és Z. F. terheltekre vonatkozó részében indokainál fogva helyben­hagyatik, az indokok oly változtatásával, hogy terheltnek a tárgyalás során tanúsított kihívó magaviselete a büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményt nem képez, hanem e miatt velük szemben

Next

/
Thumbnails
Contents