Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VIII. kötet (Budapest, 1915)

1(18 Közigazgatási Döntvénytár pergátló kifogást emelt. A bíróság azonban elvetette. A b—i kir. törvényszék, mint polgári fellebbezési bíróság 4913 október hó 15-én 1913. I. D. 174/3. sz. alatt hozott végzésével az elsőbíró­ságnak az alperes pergátló kifogását elvető végzését megváltoz­tatta, az alperes pergátló kifogásának hely adott, ehhez képest az elsőbíróság ítéletét feloldotta és a pert megszüntette. Ez ellen dr. H. József és 0. János ezután a hatásköri bíróságnál bejelen­tették, hogy ügyükben a kir. közigazgatási bíróság és a rendes bíróság közt hatásköri összeütközés merült fel. Ezek után a hatás­köri bíróság következőleg ítélt. Az 1896 : XXVI. te. 83. §-ának 1. pontja az állami alkalmazottaknak csak azokra az igényeire nézve ad a közigazgatási bírósághoz panaszjogot, amelyek az 1893: IV. tc. értelmében járó illetményekből eredően merülnek fel. Úgy de a gyaloglási díj nem az 1893 : IV. tc. rendelkezése alapján érvényesíthető igény és nincs is olyan törvényes szabály, mely a gyaloglási díj címén igényelt követelés elbírálását a köz­igazgatási bíróság hatáskörébe utalná, miért is a szóbanforgó igény elbírálása — figyelemmel az 1896 : XXVI. tc. 19. §-ában foglaltakra is — a közigazgatási bíróság hatáskörébe nem tarto­zik. De nem tartozik ez az igény a rendes bíróság hatáskörébe sem. Az állam és alkalmazottai között levő viszony ugyanis köz­jogi természetű, a közjogi viszonyból merített igények pedig csak akkor érvényesíthetők rendes bírói úton, ha valamely törvényes jogszabály azok érvényesítését a rendes bírói útra utalná. A kér­déses igényt illetően azonban ilyen törvényes jogszabály fen nem áll. A kifejlettek szerint a támasztott igény érvényesí­tése sem a közigazgatási bíróság, sem a rendes bíróság hatás­körébe nem vonható, a közigazgatási hatóság (igazságügyminisz­ter) pedig, aki hatáskörénél íogva erre hivatva van, az igény tár­gyában már érdemleges határozatot hozott. J13. Pénztári alkalmazottakat terhelő adókat a pénz­tár csakis letiltás esetén köteles az alkalmazottak illetményéből levonni és az adóhivatalba beszol­gáltatni. (Állami mnnkásbiztosítási hivatal 1913. évi 13,020. sz.) N. város polgármesterének. Az állami munkásbiztosítási hivatal értesíti l. Polgármester urat, hogy a pénzügyminiszter úrnak a kereske­delemügyi miniszter úrral közölt álláspontja szerint a munkás-

Next

/
Thumbnails
Contents