Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár VII. kötet (Budapest, 1914)

Közigazgatási Döntvénytár. 7Jj hó 17-ik napján tartott nyilvános ülésében következő végzést hozóit: A benyújtott észrevételek visszautasiltatnak, mert az 1895. évi XXXVII. tcz. 38. §-ának rendelkezése szerint szabadalmi ügyekben és pörökben, amennyiben a törvény eltérő intézkedést nem tartalmaz, a kereskedelmi rendes eljárásnak a szabályai alkalmazandók, az e tárgyban az 1881. évi november 1-én 3269/1. M. E. sz. a. kibocsátott igazságügyminiszieri rendelet pedig pörös vagy pörönkivüli ügyekben közbetett fölfolyamodá­sokra észrevételek beadását nem engedi meg; maga az 1895. évi XXXVII. tcz. pedig kizárólag csak a 36. §. szerinti eljárásban engedi meg a fölfolyamodásra vonatkozó észrevételezést. 61. Ha a szélmalom nem alapul kir. kisebb haszon­élvezeten: akkor a malomtulajdonos az Í884-. évi XVII. tcz. 4. §-a alá esik és az általa alkalmazott molnár járandósága iránti követelésének elbírálása elsősorban az iparhatóság jogkörébe tartozik és csak ennek határozata után vihető a rendes bíróság elé. (Hatásköri bíróság 1912. évi 75. sz.) Ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Indokok: H. A. az ó —i járás főszolgabirájánál beadott pa­naszában előadta, hogy V. M. malomtulajdonoshoz 1910. évi ja­nuár végén főmolnárnak állott be. A díjazásra vonatkozólag köz­tük az a megállapodás jött létre, hogy az őrlendő gabonanemü után fizetendő részjutalékból minden negyedikből egy az övé lesz, továbbá a tenyésztendő baromfi egyharmada és azonkívül 30 kilogramm liszt. V. M. neki 1911 február 28-án 14 napra felmondott, de járandóságát ki nem adta. Kérte 256 K-t kitevő járandósága megfizetését. A főszolgabíró a panaszra vezetett fel­jegyzés szerint az 1911 június 20-ára kitűzött tárgyalást a pa­naszos nevének téves feltüntetése miatt elhalasztotta és a tár­gyalást 1911 november 8-ára tűzte ki. A panaszra, minden meg­okolás nélkül, ez a végzés van reávezetve: «Miután az ó—i szolgabiróság magát a jelen ügy elbírálására illetéktelennek mon­dotta ki, a feleket a rendes bírósághoz utasitotta.» H. A. a fő­szolgabíró végzéséről értesülvén, a panaszszal azonos sommás keresetét az ó—i kir. járásbíróságnál adta be. A járásbíróság előtt alperes pergátló kifogást emelt. Ennek a bíróság helyt adott és a pert megszüntette, mert a kereset szerint felperes főmol-

Next

/
Thumbnails
Contents