Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

Közigazgatást Döntvénytár. 179 A bíróság orvosszakértőjének véleményét ítélkezése alapjául -elfogadta, megállapította, hogy igénylő az 1907 deczember 27-én történt ujabb baleset következtében már csökkent munkaképessé­géből további 12%-ot veszített. Kétségtelen ugyanis, hogy az a körülmény, miszerint igénylő jobbszemét ujabb sérülés érte s annak folytán föllépett gyulladás következtében szemgolyóját el kellett távolítani, igénylőnek munkaképességére befolyással birt. Mert a munkaadónak jelentéséből és az ahhoz csatolt kereset­kimutatásokból megállapítható, hogy az ujabb baleset idejétől fogva addigi munkájának teljesítésére képtelenné vált és keresete fokról fokra lényegesen kevesbedett. Mig ugyanis a baleset előtt a lemezhajlitó és kazánösszeállitó csoportban dolgozott, a baleset után az ottani munkákat végezni többé nem tudta, meglévő bal­szemének folytonos gyulladása miatt. Hogy igénylőnek ez az álla­pota még rosszabbodott, annak világos bizonyítéka, hogy munka­adója el is bocsátotta. Ha tehát ezt a körülményt, hogy igénylő megmaradt balszeme állandóan gyulladásos állapotba került, nem is lehet az utóbbi baleset következményének betudni, mégis ala­posan feltételezhető, hogy a baleset be nem következése esetén a szemnek munkaképessége is tovább megmaradhatott volna. Mert ennek a szemnek állapotát és igénylőnek általános közérzetét mindenesetre kedvezőtlen irányban befolyásolhatta az a kellemet­len érzés, mely a müszem viselése és a szemüveg izgatása által állott elő. Sőt kÍ7ártnak nem lehet tekinteni, hogy a baleset előtt a szemüvegben volt jobbszem — ha látásélességgel nem birt is — a másik szem működését és látását elősegítette. 180. Ruhatisztilóipar háziiparszerüleg is gyakorolható. (A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 87,505/910. sz ítélete.) D. R. p—i lakost az alsófoku iparhatóságok a ruhatisztitóiparnak iparigazolvány nélkül való gyakorlása által elkövetett és az 1884: XVII. tcz. 4. §-ába ütköző kihágás miatt a törvény 156. §-a alapján elmarasztalták, mert bejelentés, illetve iparigazolvány nélkül ruhatisztitással foglalkozóit. A beadott felebbezés folytán az ügy harmadfoku felülbirálat alá vétetvén, megállapítást nyert a póteljárás során, hogy panaszlott a ruhamosó- és tisztitóipart külön műhely és kisegítő munkaerők állandó alkalmazása nélkül csupán háziiparszerüleg gyakorolja, minek alapján a harmadfoku iparhatóság a marasztaló alsófoku Ítéleteket megváltoztatva, vád­lottal a terhére rótt kihágás vádja alól felmentette. 12*

Next

/
Thumbnails
Contents