Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
Közigazgatási Döntvénytár. 65 48. Tisztviselői állásra pályázhat 22 éves koron aluli egyén is. (Közigazgatási bíróság 1909 május 5. 422/1909. K. sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság következőleg itélt: A panasznak helyt nem ad. Indokok: Panaszos 5379/908 sz. a. beadott azt a panaszát, melyet az összes szám-, illetőleg adótisztek választása ellen intézett 882/909. sz. pótbeadványban oda módosította, hogy a panaszt csakis K. Sándor megválasztása ellen tartotta fenn, a többire vonatkozólag pedig visszavonta, s igy csakis az ennek megválasztása képezi a döntés tárgyát. Miulán pedig panaszos a választási eljárásban a törvény rendelkezéseinek betartását nem kifogásolja, valamint azt sem, hogy a megválasztott K Sándor a szervezeti szabályrendelettől eltérő s a magyar királyi belügyminiszter által 1908. évi 135,918. számú rendeletével jóváhagyott törvényhatósági bizottsági határozattal megállapított képesítéssel bir, csupán abból az indokból támadja meg a választást, mert a többször említett K. Sándor még 22-ik életévét nem érte el. Sem az 188ő. évi XXI. tcz.-nek a tiszviselőkről rendelkező V. és VI. fejezete, sem a tisztviselők minősítését szabályozó 1883. évi I. tcz. azt, hogy a megfelelő elméleti képességgel biró s az 1. §. b) pontjában elősorolt kifogás alá nem eső pályázónak a 2-2 ik életévét el kellett érnie, nem rendeli, s igy a fölhozott ok a választás megsemmisítésére törvényes indokul annál kevésbé szolgálhat, mert abból, hogy a fentebb idézett 1883. évi I. tcz. I. §. b) pontja a gyámság alatt állókat ki nem zárja, az következik, hogy kiskorúak is választhatók. Továbbá ugyanezen törvény 48. §-ának abból a rendelkezéséből, mely szerint a kezelői szakban négy gimnáziumi, reáltanodái vagy polgári iskolai osztálynak az elvégzését szabja meg, a fennálló iskolai szabályzat szerint pedig az ezt a tanfolyamot végzettek rendszerint nincsenek 22 évesek, az következik, hogy ezekre az állásokra a 22 évnél fiatalabbak is alkalmazhatók. Mindezekből az indokokból a semmi törvényes alappal sem biró panasznak helyt adni nem lehetett. Közigazgatási Döntvénytár. IV.