Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár III. kötet (Budapest, 1910)

Közigazgatási Döntvénytár. 87 1868 : XXXVIII. tcz. 6. §-a sem magyarázható akként, hogy a szülők gyermekeiket ott, ahol helyben megfelelő iskola áll rendel­kezésre, 3—4, sőt 5 kilóméter távolságban fekvő községekbe járassák s igy gyermekeiket az idő minden viszontagságainak ki­tegyék, ami a gyermekeknek a hosszú ut által előidézett ki­fárasztása által a tanítási eredményre is csak káros hatással lehet. Mert, ha az idézett törvényszakasz meg is engedi, hogy a szülők gyermekeiket más helyiségben levő tanintézetben nevel­tessék — ami nyilvánvalóan azt tételezi föl, hogy a gyermekek a szorgalomidő alalt azon más helységben tartózkodnak — egy­általában nem magyarázható a szóban forgó törvényszakasz akként, hogy a tanköteles gyermekek a helyben levő iskola helyett na­ponta egy távolabb fekvő község iskolájába járhassanak, mert a törvény 46. §-a még oly községekre nézve is, amelyek törvény­szabta elemi népiskolát felállítani nem képesek, tehát kivételesen csak akkor engedi meg, hogy szomszédos községek iskolailag egyesüljenek, ha a községek legfölebb egy fél geográfiai mértföld (3'5 km.) távolságban fekszenek. Mindezek alapján felhívom Czimet, intézkedjék erélyesen az iránt, hogy a vázolt ugy pedagógiai, mint egészségügyi szem­pontból visszás állapot megszűnjék s oly községekben, ahol a törvény követelményeinek megfelelő elemi népiskola van, a tan­köteles gyermekek a helyben levő iskolába járásra szoríttassanak.)) 77. Aki tejet vizzet hamisít és azt eladja, nem forgalomba hozatal czimén büntetendő, hanem az 1895:XLVI. tcz. 3. §-ának a) pontja alapján csupán hamisítás miatt. Az üzletben levő tej árusításra szántnak tekintendő. (A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1907. évi április 4. 27,138/907. VI/3. számú ítélete.) P. vármegye közigazgatási bizottságának. A bizottságnak f. é. február 14-én tartott ülésén 700. sz. a. hozott és a f. é. márczius 16-án 1500. sz. a. kelt jelentésével felterjesztett azt a másodfokú ítéletét, melylyel a r—i járás szolgabirája által hozott elsőfokú ítéletet minősítő és büntető részében megváltoztatva, V. V. e—i lakost tejnek vizzel való meghamisítása és ezen vizezett tejnek forgalomba hozatala által elkövetett két rendbeli kihágásért az 1895.-XLVI. tcz. 3. §-ának a) és c) pontjai alapján elzárás helyett 30 + 15,

Next

/
Thumbnails
Contents