Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 177 A beszerzett „anyakönyvi lap" kivonata szerint S. József a fentjelzett időben katona volt. Ezzel szemben nevezett a kihallgatása során előadta, hogy legutoljára csupán 1940. évi július hó 3. napjától július hó 6. napjáig teljesített katonai szolgálatot és ezt az „igazolványi lapjával" is igazolta. A fenti ellentétes adatokra tekintettel a tényállás tisztá­zása céljából a m. kir. honvéd törvényszék megkereste a m. . kir. VII. honvéd kiegészítő kirendeltséget, majd pedig a m. kir. honvéd fegyverszertár parancsnokságát. Ez utóbb jelzett parancsnokság 1942. évi augusztus hó 21-én kelt 5742/1942. ikt. sz. átiratában közölte, hogy S. József anyakönyvi lapjában tévedés folytán került be az az adat, hogy 1940. évi július hó 4. napjától szeptember hó 30. nap­jáig katonai szolgálatot teljesített, minthogy — a megállapí­tás szerint — nevezett csupán 1940. évi július hó 4. napjától július hó 6. napjáig teljesített katonai szolgálatot. A parancsnokság egyidejűleg megküldötte S. Józsefre vonatkozó 1940. évi július hó 31. napján kiállított ú. n. „Okadatolás" hiteles kivonatát, amelyből az állapítható meg, hogy S. József 1940, évi július hó 7. napján tartósan szabad­ságolva lett. Ezután a legfelsőbb honvéd törvényszék 1942. évi szep­tember hó 25. napján kelt T. 228/1942/6. sz. a. hozott végzé­sével kimondotta, hogy a jelen ügy elbírálása nem tartozik a honvéd büntetőbíráskodás hatáskörébe és egyben a felmerült hatásköri összeütközés tárgyában való döntés végett az ira- t tokát a Hatásköri Bírósághoz felterjesztette, hivatkozván arra, hogy a P. I. 619/1941/3. sz. fentjelzett végzésében rész­letesen kifejtett álláspontját fenntartja. II. Nyilatkozat a törvényes határidőben nem érkezett. III. Ebben az ügyben a budapesti kir. ítélőtábla mint rendes bíróság és a kir. legfelsőbb honvéd törvényszék mint az 1928. évi XLITI. t.-c. 2. §-ának második bekezdése alá eső különbíróság között az 1928. évi XLITI. t.-c. 4. §-ának első bekezdésében és 13. §-ában foglalt rendelkezéshez képest az 1907. évi LXI. t.-c. 7. §. első bekezdésének 1. pontja alá tar­tozó nemleges hatásköri összeütközés esete merült fel. Egyrészt ugyanis a budapesti kir. ítélőtábla 1941. évi május hó 15. napján B. IX. 3384/1941/6. sz. jogerős végzésé ­Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. 12

Next

/
Thumbnails
Contents