Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVII. kötet 1942-1943 (Budapest, 1944)

114 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK sem más újabb törvényes jogszabály nem utalja a Közigaz­gatási Bíróság hatáskörébe. A Közigazgatási Bíróság pedig csak kifejezetten eléje utalt ügyekben járhat el és hatáskö­rét az 1896. évi XXVI. t.-c. 19. §-a értelmében még a jog­és törvényhasonlatosság elvének alkalmazásával sem lehet kiterjeszteni. A szóbanforgó kérdés azon az alapon sem von­ható közigazgatási bírósági hatáskörbe, hogy a jogorvos­lattal megtámadott határozat alapjául szolgáló kérdés a Közigazgatási Bíróság elé tartozik. A m. kir. kereskedelem és közlekedésügyi miniszter ez­után nemleges hatásköri összeütközés esetét észlelve az sügyre tartozó iratokat áttette a Hatásköri Bírósághoz. II. Nyilatkozat a törvényes határidőben nem érkezett. III. A Hatásköri Bíróság előrebocsátja, hogy megálla­pítása szerint bár a kereskedelem és közlekedésügyi minisz­ternek a Hatásköri Bírósághoz másodízben intézet megke­resése külalakját tekintve tartalmilag a hatáskör kérdésé­ben hozott és a miniszter hatáskörét kifejezetten megtagadó határozat, amely a miniszter állásfoglalását határozottan kimondja és az 1907. évi LXI. t.-c. életbeléptetése és végre­hajtása tárgyában kiadott 1201/1908. M. E. számú rendelet VI. pontjának megfelelően tüzetesen meg is indokolja. Minthogy pedig e szerint abban a kérdésben, vájjon R. Imre az 1890. évi I. t.-c. 123. §-ában megjelölt természeti ese­mény következtében felmerült munkálatok végett szüksé­gesnek mutatkozó közerőben való részvételre kirendelhető-e vagy sem, mind a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, mind pedig a m. kir. Közigazgatási Bíróság jogerősen meg­tagadta hatáskörét, a miniszter mint közigazgatási hatóság és a Közigazgatási Bíróság között az 1907. évi LXI. t.-c. 7. §. 1. bekezdésének 1. pontjában meghatározott nemleges ha­tásköri összeütközés keletkezett. A Hatásköri Bíróság - ezt a nemleges hatásköri össze­ütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapítá­sával szüntette meg a következő okokból. Az 1890. évi 1. t.-c. 49. és 50. §-aiban meghatározott köz­ségi közmunkának a község lakosai által való teljesítése évenként visszatérő, állandó jellegű természetbeni szolgál­tatás, vagy az ezt helyettesíthető, illetőleg helyettesítendő közadó jellegű pénzszolgáltatás. Ezzel szemben az 1890. évi I. t.-c. 123. §-ában megjelölt munka valamely előre nem látott és váratlanul bekövetkezett

Next

/
Thumbnails
Contents