Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)

38 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK ság, mind a rendes bíróság megtagadták, holott az ügy el­bírálása kétségkívül egyikük hatáskörébe tartozik. A Hatásköri Bíróság ezt a nemleges hatásköri összeütkö­zést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból. Az azonos tartalmú panaszból és keresetből kitűnően nem volt vitás a felek között, hogy T. Mihály az intézet ludadi gazdaságában —• gazdasági cselédkönyv és bériévé! nélkül — mint csősz állt alkalmazásban 1938. évi október hó 1. napjától 1941. évi március hó 31. napjáig. Előadása szerint ebből a kettő és félévi szolgálati időből félévi időtartamra esedékes tengeriföld járandóságát nem kapta meg a gazdától s igénye ennek a járandóságnak érvényesítésére irányult. T. Mihály tehát szolgálatbalépésekor a gazdával kötött szóbeli megállapodás alapján arra vállalkozott, hogy a gazda uradalmában 1 hónapot meghaladó időn át gazdasági mun­kálatokat előre, és pedig a szerződési időhöz mérten meg­határozott bérért személyesen teljesít. E szerint mint csősz folytonos szolgálatra, vagyis a gazda ellenőrzése alatt állandó és minden munkaerejét igénybevevő tennivalók teljesítésére vállalt kötelezettséget s ezeket a gazdasági munkákat el is végezte. Minthogy pedig az 1907 : XLY. t.-c. 1. §-a értelmében gazdasági (külső) cseléd az, aki szerződéssel kötelezi magát, hogy valamely gazdaságban személyes és folytonos szolgála­tokat bérért teljesít, és mivel a Hatásköri Bíróság állandó gyakorlata szerint a csőszi szolgálat gazdasági (külső) cselédi szolgálatnak minősül, ennélfogva — a fentebb kifejtettekhez képest — T. Mi­hályt gazdasági cselédnek kellett tekinteni. A gazdasági cselédnek pedig a gazdával szemben a meg­szolgált időre akár készpénzbér, akár természetbeni járandó­ság vagy az utóbbinak készpénzegyenértéke iránt támasztott követelése, mint a szolgálati szerződés teljesítésére irányuló bérkövetelés az 1907 : XLY. t.-c. 62. §-a értelmében a köz­igazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Nem változtat T. Mihály gazdasági cselédi minőségén az a körülmény, hogy felvételekor a gazdasági cselédkönyve hiányzott s azt később sem szerezte be, továbbá, hogy nem bérlevéllel alkalmazták, mert a cselédkönyv hiánya — amint azt a Hatásköri Bíróság már számos határozatában kimon-

Next

/
Thumbnails
Contents