Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁG] HATÁROZATOK A Szervezet 43. §-a értelmében ki óraadó tanerők ráter­mettségüknek négyévi tanítássá!] történt igazolása után alkalmaztatásuk megerősítéséi kérhetik s a miniszter által való megerősítés esetén az időközi választások alól men­tesek. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek a ha­tásköri összeütközést a Hatásköri Bírósághoz bejelentő át­irata szerint az óraadó tanító működésének kezdetén foga­dalmat tesz. Az iratokból megállapítható tényállás szerint B. Béla nyug. igazgatótanító és D. József az ózdi róm. kat. iskola igazgatója, mint óradíjas tanítók az ózdi községi iparos­tanonciskolánál működtek. Az iparostanonciskola az 1922 : XII. t.-c. 112. §-a értel­mében a község részéről felállított községi tanintézet, me­lyet a község az említett t.-c. rendelkezései folytán a terüle­tén lévő iparostanoncok továbbképzése, tehát a községnek törvényből folyó szakoktatási feladata, az állam részéről a községre hárított nép- (szak-) oktatási kötelezettsége foly­tán köteles fenntartani. Az ózdi községi iparos-tanonciskolánál alkalmazott B. Béla és D, József tanítók tehát, akik a községnek az előbb említett törvényből folyó szakoktatási (közérdeket szolgáló) feladatkörében a község eme működésének gyakor­lati megvalósítói, az iparostanonciskolai oktatás funkcioná­riusai, a köztük és a község között — a fent részletesen idé­zett szabályok értelmében — létesült és előzetes fogadalom­tételt is megkívánó közjogi alkalmaztatási viszony folytán a község alkalmazottjának tekintendők. Ezt a közjogi alkalmaztatási viszonyt nem zárja ki az a körülmény, hogy nevezettek egyike nyug. igazgatótanító és a másik az ózdi róm. kat. iskolánál tanítói (igazgató-taní­tói) tisztet tölt be. S ezzel kapcsolatban a Hatásköri Bíróság megemlíti, hogy nem teheti magáévá a m. kir. Közigazgatási Bíróság 217/1934. K. számú ítéletében kifejezésre juttatott azt a jogi álláspontot, hogy a felekezeti iskolai tanító a mellékhivatá­sából folyó díjazásával kapcsolatban a mellékhivatás munkaadójával szemben igényelt külön járandóságot abból az okból nem érvényesítheti közigazgatási bírósági panasz útján, mert főhivatása (felekezeti tanítói működése) után

Next

/
Thumbnails
Contents