Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XVI. kötet 1941-1942 (Budapest, 1943)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 117 A d-i kir. járásbíróság P. 77/1941/2. szám alatt hozott ítéletével a pert megszüntette. A járásbíróság ítéletének indokolása az volt, hogy a kereset érvényesítése nem tartozik polgári perútra. Abban az időben ugyanis, amikor K. István kereseti követelése keletkezett, a felvidék még csehszlovák megszállás alatt volt és így igényének eldöntésével kapcsolatban a csehszlovák jogszabályok alkalmazandók. A 104/1926. gyűjt, számú törvény szabályozza a nem állami tanítóknak az illetményeit és az igazgatótanítóknak járó igazgatói pótlékokat is, ebben a tekintetben pedig az eljárás a közigazgatási hatóság elé tartozik. K. István a kir. járásbíróságnak bemutatta Komárom vármegye alispánjának véghatározatát és még az ítélet kihirdetése előtt kérte, hogy amennyiben a bíróság a pergátló kifogásnak helyet ad, az összes iratok a Hatásköri Bírósághoz terjesztessenek fel. A d-i kir. járásbíróság K. István kérelmére tekintettel a pergátló ítélet meghozatala után beszerezte a d-i járás főszolgabírójának az ügyre vonatkozó 4169/1940. számú ira^tait s ennek megtörténtével a hatásköri összeütközés eldöntése céljából az összes iratokat felterjesztette a Hatásköri Bírósághoz. A Hatásköri Bíróság az ügyben pótlást rendelt el. A felterjesztett iratokból ugyanis sem a d-i kir. járásbíróság ítéletének, sem pedig Komárom vármegye alispánja által hozott véghatározatnak jogerőre emelkedése nem volt megállapítható, mert ezek a hatáskör kérdésében hozott határozatok nem közöltettek a sz-i római katolikus egyházközséggel, illetőleg törvényes képviselőjével. Mind a d-i kir. járásbíróság, mind pedig Komárom vármegye alispánja a Hatásköri Bíróság rendeletében foglaltaknak eleget tett. Ennek folytán Komárom vármegye alispánjának 14.906— 1940. ai. számú véghatározata, valamint a d-i kir. járásbíróság P. 77/1941/2. számú ítélete — amely határozatok a hatásköri összeütközést előidézték —, jogerőssé váltak. II. Nyilatkozat a törvényes határidőben nem érkezett. III. Ebben az ügyben Komárom vármegye alispánja, mint közigazgatási hatóság és a d-i kir. járásbíróság mint rendesbíróság között az 1907. évi LXI. t.-c. 7. §. 1. bekezdésének 1. pontja alá tartozó nemleges hatásköri összeütközés