Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 113 Hatásköri összeütközés felmerülte nélkül az 1907 : LXL t.-c. 1., 7. és 19. §-ainak egybevetett értelme szerint a Hatásköri Bíróság nem hivatott arra, hogy a hatáskör kérdésében állást foglaljon. Ennélfogva F. József, F. József né sz. P. Tévéz és F. Ferenc követelései tekintetében azt kellett kimondani, hogy hatásköri összeütközés esete nem merült fel. Id. T. János, ifj. T. János, T. Julianna, M. József, M. Józsefné sz. Sz. Teréz, J. István, id. H. Antal, ifj. H. Antal, P. György, P. Györgyné sz. V. Verona, Sz. Ferenc, Sz. Ferencné sz. B. Mária, Sz. Ilona, M. Zoltán, M. Zoltánné sz. S. Mária, id. F. Ferenc, ifj. F. Ferenc, F. Magda, V. József, B. Imre, B. Imréné sz. B. Julianna, B. Imre, B. Imréné sz. F. Rozália, F. Sándor, H. Ferenc, B. Miklós, Sz. István, F. Margit és G. Verona által érvényesített követelések tekintetében a cs-i járás főszolgabírója, mint közigazgatási hatóság és a sz-i kii-, járásbíróság, mint rendes bíróság között az 1907 : LXL t.-c. 7. § 1. bekezdésének 1. pontjában meghatározott módon felmerült nemleges hatásköri összeütközést a Hatásköri Bíróság a rendes bíróság hatáskörének megállapításával szüntette meg a következő okokból. Az irányadó tényállás szerint id. T. János és most említett 28 társa nem cselédi minőségben gazdasági munkára szegődtek el. Panaszukban és keresetükben foglalt egyező előadás szerint úgy a közigazgatási hatóság, mint a rendes bíróság előtt a munkaadójukkal kötött munkaszerződésen alapuló és állításuk szerint ki nem fizetett járandóságaikat érvényesítették. Jogviszonyuk elbírálásánál tehát az 1898 : II. t.-c. rendelkezései az irányadók. A gazdasági munkások részéről az 1898 : II. t.-c. rendelkezései alá tartozó jogviszony alapján támasztott munkabérkövetelésnek elbírálására — amennyiben a munkaszerződés az idézett törvény II. fejezetében meghatározott alakszerűségek megtartásával jött létre — a törvény 72. §-a értelmében a követelés összegére tekintet nélkül a közigazgatási hatóság hivatott. A fenti tényállásra tekintettel a hatáskör szempontjából tehát ezúttal kizárólag az a döntő, hogy id. T. János, valamint társai és a munkaadójuk között létrejött munkaszerződés az Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. s