Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 279 tott nyugdíj hibáján kívül hosszabb időn át nem folyósítta­tott — az esedékes volt nyugdíját, mint őt megillető igényt kívánta érvényesíteni, tehát kifejezetten jogigényt támasztott. Igénye a szerzett jog kérdésére van alapítva s így nem tarto­zik az engedélyezésnek diszkréciót feltételező fogalmi körébe. Az 1927 : VJ, t.-c. 1. §-ában foglalt rendelkezésekből nyil­vánvaló, hogy abban a kérdésben, hogy hivatásos altisztnek nyugellátásra jogszerű igénye .van-e, a m. kir. Közigazgatási Bíróság előtti eljárásnak van helye. Következőleg F. Árpádnak az ellátásra irányuló jog­igénye tárgyában beadott panaszának az elbírálása a fenti tör­vényes rendelkezéseknek megfelelően végsőfokon a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörébe tartozik. A m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörének a jelen eset­ben nem szolgálhat akadályául az 1927 : VI. t.-c. 2. §-ának a m. kir. honvédelmi miniszter által is felhívott f) pontja, amely a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörét egyebek között az ellátásnak kegyelem útján engedélyezése kérdésében kizárja. A jelen esetben ugyanis F. Árpád kérelme az ellátásnak nem kegyelem útján való engedélyezésére irányul és az erre vonatkozó döntés sem ilyen kegyelmi jogkörben hozott hatá­rozatnak minősül. F. Árpád a fent kifejtettek szerint nyug­díja folyósítását őt megillető jogi igényként érvényesítette. Ennek az igénynek az elbírálása pedig, mint már említve volt, a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörébe tartozik. Az a ké­dés pedig, hogy a 7000/ 1925. M. E. számú rendelet 116. pontja kizárja-e az általa támasztott igény érvényesítését és hogy a jelen ügyben ez a pont alkalmazást nyerhet-e, már nem a hatáskörre, hanem az ügy érdemére tartozik. Mindezeknélfogva a rendelkező rész értelmében kellett határozni. (1939. márc. 27. — 1939. Hb. 4.) 98. Közigazgatási bíróság hatásköre tör­vényhatósági útkaparó illetményügyében. H. B. I. S. András tiszafüredi lakos, törvényhatósági út­kaparót mulasztása miatt az ellene indított eljárás során, He­ves vármegye alispánja, az egri m. kir. államépítészeti hivatal

Next

/
Thumbnails
Contents