Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 267 eldöntése, vájjon az útburkolási járulék megállapítása, kivetése, illetőleg- kimutatása az arra vonatkozó közigazgatási jogi jogszabályoknak megfelelően történt-e, úgyszintén annak az elbírálása is, hogy az útburkolási járulékot nem a helyes összegben és nem a valódi kötelezettre vetették ki, a közigazgatási hatóságok, végsőfokban a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskövébe tartozik. A jelen esetben a nem vitás tényállás szerint a jelzálogos hitelező a jelzálogjogát megelőzően hátraléki kimutatás alapján bekebelezett útburkolási járulék kivetésének és mérvének a jogosságát és helyes voltát vitatta. Ennek a vitás kérdésnek az elbírálására pedig — éppen a fent kifejtettek értelmében — a közigazgatási hatóság, végsőfokban a m. kir. Közigazgatási Bíróság hivatott. Az a körülmény, hogy az útburkolási járuléknak kifogásolt hatósági megállapítására, kivetésére vagy kimutatására mi (esetleg valamely magánjogi megállapodás) szolgáltatott okot, a hatósági jogkörben és ilyen formában megállapított, kivetett vagy kimutatott útburkolási járulékot közjogi szolgáltatás jellegétől és a felek között fennálló jogviszonyt közjogi tartalmától meg nem fosztja és így a fentemlített hatóságok hatáskörén nem változtat. Annál kevésbbé, mert ez a kérdés nem a hatáskörre, hanem az ügy érdemére tartozik. Mindezek alapján a jelen ügyben felmerült nemleges hatásköri összeütközést a rendelkező rész értelmében, a közigazgatási hatóság, végsőfokában a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. (1938. okt, 17.—1937. Hb. 65.) Azonos: a XIII. kötet 164. sorszáma alatt közölt határozattal. 95. Hátralékos vízdíjak kör. — Szabályrendelet kérdése. A községek (városok) által létesített vízvezetéki berendezések használatával kapcsolatos, az egyes fogyasztókat kérdésében hatástörvényességének