Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. kötet 1932-1936 (Budapest, 1940)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 193 A jelen esetben azonban a közigazgatási hatóság Sz. Gyula fizetési kötelezettségét a lakásán végzett fertőtlenítés díja tekintetében nem szabályrendelet, hanem Szabolcs vármegye alispánja által kiadott rendelet alapján állapította meg. Így tehát a jelen ügy elbírálása az 1896 : XXVI. t.-c. 34. §-a alap­ján sem vonható a Közigazgatási Bíróság hatáskörébe. Minthogy pedig a Közigazgatási Bíróság hatásköre az 1896 : XXVI. t.-c.-ben és az azt kiegészítő újabb törvények­ben, valamint más törvényes jogszabályokban kimerítően (taxatíve) van meghatározva, következőleg csak azok az ügyek tartoznak hatáskörébe, amelyeket valamely törvényes jogszabály kifejezetten oda utal, minthogy továbbá az 1896 : XXVI. t.-c. 19. §-a a Köz­igazgatási Bíróság hatáskörének kiterjesztését a jog és tör­vényhasonlatosság (analógia legis et iuris) elvének alkalma­zásával meg nem engedi, ennélfogva — a szóbanforgó vitás kérdés elbírálására a Közigazgatási Bíróság hatáskörét kifejezetten megállapító jogszabály hiányában — a jelen ügy végérvényes eldöntésére a közigazgatási hatóság hivatott. (1936. jún. 22. — 1936. Hb. 24.) 125. Tenyész apaállatoknak beszerzéséért, elhelyezéséért és tartásáért község (város) által kivetett járulékok és behajtásuk. I. Az apaállatoknak az állattenyésztés előmozdítása céljából, tehát közérdekből beszerzése, elhelyezése és tar­tása a község (város) közigazgatási feladata, amely ebben a körben az anyaállattulajdonosokat kényszer útján hozzá­járulásra kötelezheti, következőleg az anyaállattulajdono­sok és a község (város) között idevonatkozóan fennálló jog­viszony nem magánjogi, hanem közjogi viszony. II. A tenyészapaállatok beszerzési, elhelyezési és tartási költségeihez hozzájárulás aránya és a tenyészállatok után fizetendő díjak nagysága tekintetében felmerült vitás kér­dések elbírálása kifejezetten a közigazgatási hatóság és végsőfokon a m. kir. Közigazgatási Bíróság hatáskörébe Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. 13

Next

/
Thumbnails
Contents