Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. kötet 1932-1936 (Budapest, 1940)
HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 97 72. Cselédbér követelés érvényesítése cseléd örököse által. A közigazgatási hatóság hatásköre szempontjából merőben közömbös az, hogy a kereseti bérkövetelést nem maga a volt házieseléd, hanem annak örököse érvényesíti. Az a körülmény ugyanis, hogy a keresettel nem a szerződésből közvetlenül jogosított, hanem annak a jogán más valaki lép fel, nincs befolyással arra a — hatásköri — kérdésre, vájjon a szerződésből eredő jogosítvány a közigazgatási hatóságnak avagy a bíróságnak elbírálása alá tartozik-e. Ennél a kérdésnél nem a felperesnek (panaszosnak) eredeti jogszerzői vagy jogutódi minősége, vagyis nem alanyi szempont, hanem egyedül és kizárólag az érvényesíteni kívánt követelés tárgyi természete a döntő. H. B. Nem vitás, hogy a felperes jogelődje az alperesek háztartásában, 15 éven át mint szakácsnő teljesített szolgálatot havi bérért. A felperes ezúttal a jogelődje által teljesített szolgálatok ellenértékét igényeli az alperesektől, azt vitatván, hogy ők a bért meg nem fizették, amivel szemben az alperesek azt állítják, hogy ők a felperes jogelődjének bérét hónapról-hónapra pontosan kiegyenlítették. A szakácsnő, mint a háztartás körül foglalkoztatott belső alkalmazott, házi cseléd, akinek a megszolgált időre járó bér iránt támasztott követelését az 1876 : XIII. t.-c. 115. §-a értelmében a követelés összegére való tekintet nélkül a közigazgatási hatóság hivatott elbírálni. (Mint a Fejben.) Xem helytálló a közigazgatási hatóságnak az a megállapítása, mintha a jelen esetben a cselédbérrel kapcsolatban örökösödési kérdéseket kellene elbírálni. A felperesnek kizárólagos örökösi minősége ugyanis ezúttal nem vitás és amennyiben az utóbb mégis vitássá válnék, a közigazgatási hatóságnak módjában áll az örökösödési kérdés érdemleges vizsgálatának mellőzésével az alpereseket a megítélt bérnek bírói letétbe helyezésére kötelezni. Mindezeknél fogva a felmerült nemleges hatásköri összeütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. (1934. máj. 28. — 1933. Hb. 68.) Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. 7