Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XII. kötet 1924-1931 (Budapest, 1939)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK Ül ben határozatot; ha ilyen határozatot talál, annak a keltét és a számát, továbbá a határozatot közlő gyűjteménynek kötetét és lapszámát az előadói ívre (78. §.) feljegyzi; a Hatásköri Bíróság korábbi határozatát az iratokhoz csatolja. 93. §. A Hatásköri Bíróság, jegyzője a tárgyalási időköz első felében a tárgyaláson hozandó határozat előadói ívének fejeze­tét kitölti és az előadói ív tárgyrovatában a hatásköri vita tényállását, nevezetesen az összeütközésre alkalmat adó ügy tárgyát és a.z eljárt hatóságiik határozatainak tartalmát kivona­tosan, de kimerítően, híven és szabatosan előadja. A Hatásköri Bíróság jegyzője köteles továbbá a tárgyalá­son eldöntendő minden kérdésben a kérdés mibenlétéről a tanács elnökét szóval tájékoztatni és a tárgyalásban résztvevő bírákkal a kérdés rövid megjelölését közölni. Fontosabb ügyekben a Hatásköri Bíróság elnöke elren­delheti, hogy az ügy az eldöntendő hatásköri kérdés miben­létét, az ügyállás lényegét és az előbbi §-ban említett adatokat tartalmazó s a Hatásköri Bíróság jegyzője részéről készített tájékoztató ív útján a tárgyaló tanács valamennyi tagjával a tárgyalás határnapja előtt közöltessék. 94. §. Mihelyt a tárgyalási időköz első fele valamennyi érde­keltre nézve lejárt, az iratokat a netán beadott nyilatkozatok­kal és az előadói ívvel együtt haladéktalanul az előadóhoz kell juttatni. A netán később pótolt nyilatkozatot (83. §.) utólag kell az előadónak átadni. 95. §. Az előadó az elkészített ívet (93. §.) átvizsgálja, szükség esetében kiigazítja, a Hatásköri Bíróság ügydöntő határozatá­nak (T. 19. §.) tervezetét elkészíti (27. §.) és az iratokkal együtt legkésőbb a tárgyalási határnap előtt három nappal a Hatás­köri Bíróság jegyzőjéhez küldi, aki azokat azonnal a tárgyaló tanács elnökéhez juttatja.

Next

/
Thumbnails
Contents