Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 69 Cukorrépának, tehát gazdasági terménynek a földtől való elválasztása és elhordása csak akkor tekinthető az 1894. évi XII. tc. 93. §-ának a) pontjába ütköző kihágásnak és ennélfogva annak elbírálása csak akkor tartozik az ezen tc. 103. §-ában, illetve az 1901. évi XX. tc. 13. §-ában megjelölt közigazgatási hatóságok hatáskörébe, ha az okozott kár értéke 60 koronát meg nem halad. Sértett kárát feljelentésében. 300 koronára tette, a tárgyalás során pedig a becsülevélben megállapított 3000 koronára emelte fel. Igaz ugyan, hogy a terheltek által eltulajdonított dolog értékének megállapítása szempontjából nemcsak a sértett állítását, hanem a nyomozat adatait is figyelembe kell venni, de minthogy a jelen esetben a nyomozás adatai sem tartalmaznak olyan adatot, amely a sértettnek a terheltek által okozott kár összegének felbecslésére vonatkozó előadását nyilvánvalóan megcáfolná és a nyomozás során kiderített káron felül a terheltekkel szemben egyéb kár fennforgását kizárná: annak eldöntését, hogy ezek az adatok a valóságnak megfelelnek-e, a hatásköri bíróság állandó gyakorlata szerint az ügy érdemi elbírálására kellett fentartani s ebből folyólag a hatásköri összeütközést az 1894. évi XII. tc. 97. §-a alapján az eljárni hivatott bírói hatóság megjelölése nélkül (1907. évi LXI. tc. 19. §.) a rendes bíróság hatáskörének a megállapításával kellett eldönteni. A hatáskörnek ez irányban történt megállapítása azonban természetesen nem zárja ki, hogyha a bíróság a cselekményt érdem­leges tárgyalás után is a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozónak ismerne" fel, azt az 1896. évi XXXIII. tc. 22. §-a értelmében szélesebb hatáskörénél fogva esetleg mint kihágást tegye véghatározata tárgyává. 21. Másnak földjéről kukoricának, babnak és töknek leszedése és ellopása miatt rendes bíróság hatáskörébe tartozik az eljárás, ha az okozott kár hatvan koronát meg­halad. Ha a rendes bíróság által megtartandó tárgyaláson a kiderített adatok szerint csak valamilyen, a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozó kihágás tényálladéka lenne megállapítható: a rendes bíróságnak joga és az 1896. évi XXXIII. tc. 22. §-a szerint kötelessége az ügyet a maga szélesebb hatáskörében ez esetben is elbírálni. 1919. fetxuár 3. 1918. Hb. 112. sz. a.

Next

/
Thumbnails
Contents