Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

50 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. nyilvánvaló, hogy a feljelentett cselekmény elsősorban nem a közigazgatási hatóság hatáskörébe utalt mezőrendőri kihágásként, hanem a büntető-törvénykönyv rendelkezései szempontjából és így a rendes bíróság által bírálandó el. Ennek következtében annak eldöntése, hogy a jelen esetben megvannak-e mindazok a tényelemek, amelyek a büntető-törvény­könyvben felsorolt bűncselekmények valamelyikének tényálladékát kimerítik és hogy különösen fennforog-e az 1878. évi V. tc. 421. §-ában körülírt vagyonrongálás vétsége szempontjából a szándékos­ság, az eljárás folyamán megszerzendő adatok alapján az ügy érdemében döntendő el és ennélfogva az eljárásra hivatott bíróság feladata annál inkább, mert az eddigi eljárás adatai Ny. J. tanú vallomása szerint ez a szándékosság még nincs kizárva. Amennyiben esetleg az eljárás lefolytatása után semmilyen a büntető-törvénykönyv alá tartozó bűncselekmény tényálladéka nem. lenne megállapítható, ugyancsak a rendes bíróságnak képezi hiva­tását és az 1896. évi XXXIII. tc. 22. §-a alapján kötelességét annak elbírálása, hogy forog-e fenn és milyen kihágás és köteles a kihágás tárgyában a maga szélesebb hatáskörében az eljárást lefolytatni. 67.' A hatásköri összeütközés esetének hatásköri bírósági elintézése akkor marad el, ha a hatásköri összeütközés a fennálló törvényes intézkedéseknek megfelelő közigazgatási intézkedés következtében megszűnik; ha a felterjesztett iratokból nem tűnik ki, hogy az eljárt hatóság részéről történt-e már a fennálló törvényes intézkedéseknek megfelelő olyan intézkedés, amely az ebben az ügyben felmerültként beje­lentett hatásköri összeütközés megszűnését jelentené, a hatásköri bíróság az ügyet szabályos intézkedés végett visszaküldi. 1918. december 16. Hb. 101. sz. a. Gy. A. mádéfalvai lakos által menekülés következtében vissza­maradt és elárverezett állat árverési vételárának kiadása iránt folya­matba tett ügyben a csíkszeredai járásbíróság és a felcsiki járás főszolgabírája között felmerültként bejelentett hatásköri összeütközés elintézése érdekében a hatásköri bíróság a 2,542/1918. sz. alatt kelt jelentéssel felterjesztett 2 drb iratot ismét visszaküldi.

Next

/
Thumbnails
Contents