Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

276 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. rendőrkapitányság, lakásügyi miniszteri biztos és a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter) ugyanazoknak a helyi­ségeknek a felek között vitás birtoka felett s ekként ugyan­azon felek között, ugyanazon pertárgy és vitás jogviszony tekintetében, jelesül abban a kérdésben, hogy az alperes az említett helyiségeket a felperes kizárásával birtokában tartja-e, vagyis ugyanannak az ügynek az érdemében hatá­rozott illetőleg intézkedett. Ha a bírói ítélet elleni fellebbezés határideje a köz­igazgatási hatóság intézkedésének megtételekor még nem járt le, a rendes bíróság érdemi ítéletének jogerőre emel­kedését felfüggesztette az 1907 :LXI. tc. 10. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezés. Igénybevétel vagy igénybevétel alóli mentesítés, meg­határozott időre szóló albérbeadás, szolgálati vagy munka­viszony megszűnésének esetén kívül és lakásigazolvány­kényszer alá nem tartozó esetekben rendes bíróság hatás­körébe tartozik az a kérdés, hogy magánszemély valamely helyiséget jogosultan tart-e elfoglalva. 1923. június 28. 1922. Hb. 60. sz. a. III. Előrebocsátja a Hatásköri Bíróság, hogy a kereseti pék­üzlet és műhely helyiségek birtokába sommás úton visszahelyezés iránt előbb a rendes bíróság, majd a közigazgatási hatóság (állam­rendőrkapitányság) előtt folyamatba tett ügyben az ügyazonosság fennforog, mert mind a rendes bíróság (kir. járásbíróság), mind a közigazgatási hatóság (államrendőrkapitányság, lakásügyi minisz­teri biztos és a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter) a szó­banforgó üzlet és műhely helyiségeknek a felek között vitás bir­toka felett, s ekként ugyanazon felek között, ugyanazon pertárgy és vitás jogviszony tekintetében, jelesül abban a kérdésben, hogy az alperes az említett helyiségeket a felperes kizárásával birtokában tarthatja-e, vagyis ugyanannak az ügynek az érdemében határozott illetőleg intézkedett. Ezáltal pedig a rendes bíróság és a közigazgatási hatóság között az 1907: LXI. tc. 7. §-ának 4. pontjában meghatározott hatásköri összeütközés esete állott elő, mégpedig annál inkább, mert tekintettel arra, hogy a bírói ítélet elleni fellebbezés határ­ideje a közigazgatási hatóság intézkedésének megtételekor még nem járt le, a rendes bíróság érdemi ítéletének jogerőre emelke-

Next

/
Thumbnails
Contents