Térfi Gyula (szerk.): Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XI. kötet 1918-1923 (Budapest, 1924)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK. 149 abban az esetben minősíti kihágásnak, ha a hatósági közeget hivatalos eljárásban illetik sértő kifejezésekkel. Ha a feljelentés adatai nem nyújtanak alapot annak a feltevésére, hogy a közigazgatási hatóság közege hivatalos küldetésben járt el, az eljárásában ellene elkövetett sértés a Kbtk. 46. §-ának tényáíladéki elemét nem állapítja meg. Annak elbírálása pedig, hogy a cselekmény kimeríti-e valamely súlyosabb bűncselekmény tényálladékát, a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik, amely a közigazgatási hatóságénál szélesebb hatásköréből folyóan a Bp. 22. §-a alapján arra is jogosult, hogy amennyiben az ügy állása a bizonyítás eredményéhez képest utólagosan módosulna, a kisebb hatás­körű hatóság elé tartozónak felismert bűncselekmény (Kbtk. 46. §.) tárgyában is ítéljen. 1922. január 30. 1921. Hb. 55/3. sz. a. III. A hatóságok büntetőjogi védelméről szóló 1914 : XL. tc.-nek a közigazgatási hatóság fogalom meghatározását nyújtó 1. §-a szerint a büntetőtörvényekben előforduló közigazgatási hatóság elnevezése alatt a bírói hatóságok kivételével minden állami, akár polgári, akár katonai hatóságot és minden törvényhatósági és községi hatóságot kell érteni, minélfogva a bírósági közegek kivételével a többi ható­ságoknak, így tehát a katonai hatóságoknak közegei is közigazgatási közegeknek tekintendők. A katonai alhadnagy és a katonai szakasz­vezető a katonai hatóságnak közegei ugyan, azonban a feljelentés adatai mi alapot sem nyújtanak annak feltevésére, hogy akár O. J. alhadnagy, akár M. A. szakaszvezető a jelen esetben a katonai állomásparancsnokságtól nyert megbízás alapján, tehát hivatalos küldetésben jelentek volna meg N. Gy.-né lakásán a m. kir. állomás­parancsnokság „szállásutalványának" végrehajtása végett. Minthogy pedig a Kbtk. 46. §-a a hatósági közeg megsértését csupán abban az esetben minősíti kihágásnak, ha a hatósági közeget hivatalos eljárásban illetik sértő kifejezésekkel, a jelen esetben azonban 0. J. alhadnagy mint csupán a katonai állómásparancsnokság által részére kiutalt lakás bérlője és M. A. szakaszvezető mint csupán a bérlő megbízottja és így nem hivatalosan jártak el, ennélfogva N. Gy.-né cselekményében az eljárás eddigi adatai alapján a Kbtk. 46. §-ának tényáíladéki ismérvei fel nem lelhetők. Annak elbírálása pedig, hogy N. Gy.-né cselekménye kimeríti-e valamely súlyosabb bűncselekmény tényállaolékát, a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik, amely a

Next

/
Thumbnails
Contents